0 0
Read Time:1 Minute, 19 Second

A www.hunhir.info hirportál információ szerint a Jobbik országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás, az Országgyűlés Emberi jogi bizottságának 2012. július 2-i ülésén ismertette a szombaton véget ért IV. Székely Sziget hazafias tábort és rendezvényt ért román hatósági zaklatások ügyét. Mint elmondta, a román adó-, fogyasztóvédelmi-, hivatalok és hatóságok szisztematikusan, több órán át tartó, a rendezvényen résztvevőket megfélemlítő és a méltóságukat sértő, az ott résztvevő jóhiszemű kereskedők és szolgáltatók működését ellehetetlenítő vizsgálatokat végeztek, amelynek ,,köszönhetően” több kereskedőt meg is bírságoltak. Mindez a román rendőri erők kiemelt jelenlétével párosult. Az előadások, koncertek és kulturális programok ideje alatt folyamatosan cirkáló rendőrautók árnyékolták be a rendezvényt, amely ennek ellenére sok látogatót vonzott, s tartalmas kikapcsolódást nyújtott sok székely fiatalnak. Gaudi-NagyTamás az Emberi jogi bizottság elnökét, Lukács Tamást (Fidesz-KDNP) arra kérte , hogy a Nyirő József ügyhöz hasonlóan az Emberi jogi bizottság írjon levelet a román Emberi jogi bizottságnak, és egyúttal kérje az ügy kivizsgálását, adjon hangot felháborodásának a nyilvánvaló diszkrimináció miatt. Az ilyen és ehhez hasonló szisztematikus ellenőrzések csak és kizárólag akkor lehetnének elfogadhatók, ha a román állam területén minden kulturális rendezvényt és tábort hasonló ellenőrzések alá vetnének, hangsúlyozta a Jobbi országgyűlési képviselője, hozzáfűzve: Mivel nyilvánvalóan nincs erről szó, ezért jelen esetben egyértelmű a hátrányos megkülönböztetés és a tudatos törekvés arra, hogy a székely önrendelkezés útját járó közel 700 ezer székely közösség tagjait megfélemlítsék, elrettentsék attól, hogy nagyobb szabású rendezvényeken részt vegyenek, így erősítsék egymásban az összetartozás gondolatát.
Lukács Tamás bizottsági elnök válaszában jelezte, hogy amennyiben az Országgyűlés Külügyi Hivatalának jelentését megkapja, úgy megvizsgálja az ügyet, és annak fényében dönt a további lépésekről. (2012 július 2)

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.