A jelenlegi kormánykoalicióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szinten csaknem kétszáz polgármesterrel rendelkezik, négy megyei tanácsot vezet, és kézben tartja a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériumot is. Egy olyan szaktárcáról van szó, amely az Anghel Saligny program koordinációjáért is felel. E program révén a román állam óriási összeget fordít helyi infrastrukturális beruházásokra: 10 milliárd eurót. Az összeget az önkormányzatok között osztják szét, konkrét ellenőrzési mechanizmusok kialakítása nélkül.
A recorder.ro portál riportere ellátogatott egyik erdélyi községbe, amelyet már harminc éve az RMDSZ vezet, hogy a helyszínen győződjön meg hogyan „örködik” e politikai alakulat a helyi infrastruktúrába fektetett pénz korrekt kezelése fölött. A Kolozsvártól mintegy húsz kilóméterre fekvő Tordaszentlászló község alpolgármestere, Tamás-Gebe Liviu súlyos szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet, amelyeket a községben végzett ivóvíz- és szennyvízrendszer kiépítési munkálatai során tapasztalt és ahelyett, hogy felelősségtudatához gratuláltak volna, a Szövetség háttérbe szorította és megbüntette.
Tamás-Gebe Liviut két évvel ezelőtt választották meg a község alpolgármesterének, amikor az RMDSZ leváltotta a közigazgatási csapatot. Az új polgármester, Asztalos István, az építkezésben dolgozott mielőtt belépett volna a politikába, míg az alpolgármester ugyancsak az építkezésből jött. A két pártkolléga között az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésekor kezdődtek a nézeteltérések.
A beruházás értéke 2,5 millió euró, amit európai pénzekből, és a helyi költségvetésből fedeztek.
„Az ivóvíz- és szennyvízrendszert 15 évvel ezelőtt építette ki az önkormányzat, de rosszul kivitelezték”, nyílatkozta a riporternek Tamás-Gebe Liviu.
Az épíkezésben nagy tapasztalatokkal rendelkező alpolgármester szabálytanaságokat fedezett fel a mostani hálózat kiépítésében, amit nem tudott elhallgatni. Normálisan a földbe helyezett csöveket homokréteggel védik, hogy ne engedjenek a ránehezedő külső súlynak, és erre teszik a földet.
„A csövekre egy réteg homokot tesznek, amelyet beburkolnak balaszttal vagy a mi esetünkben az árok kiásásakor keletkezett földdel. Én a helyszínen láttam amint a csövekek csak úgy bedobták az árokba, majd befödték az ásáskor felhalmozódott földdel, tehát homokréteg nélkül. Viszont, a felhasznált homokot, ami csak papíron szerepel, a Polgármesteri Hívatal kifizette a cégnek”, magyarázta az alpolgármester.
A dokumentumok alapján, a Polgármesteri Hívatal a munkállatokat végző cégnek 40 lejt fizetett (hozzáadott-érték nélkül) az árokban használt homok (?) mindenegyes köbméterére. A község lakosságának nincs hozzáférése a dokumentumokhoz, azonban látta, hogy a munkálatokat rosszul végezték el. Mi több, a Polgármesteri Hívatal köbméterenként négy lejt fizetett munkadíj fejében, de ezen kivül az anyagot is megfizetette az építő cég, vagyis az árok ásásakor felhalmozódott földet, amiért köbméterenként 20 lejt törlesztett.
„Megfizettük saját földünket, szállítási igény nélkül, amit buldózerrel elsimítottak az árok fölött”, mondotta Tamás-Gebe Liviu.
A Polgármesteri Hívatal három árok megásását vállalta, három csatorna: szennyvíz-, elvezető- és vízvezeték elhelyezésére. A valóságban csak egy árkot ástak és oda helyezték el mind a három csövet, de a Polgármesteri Hívatal három árokért fizetett, ami csak papíron létezik.
A riporter felkereste Asztalos István polgármestert is, aki azt állította, hogy nem tud semmilyen szabálytalanságról, amiről az apolgármester tájékoztatta volna.
A három árokkal kapcsolatosan a polgármester azt mondta, hogy egyes helyeken a gázvezeték miatt nem lehetett hármat csak egy árkot ásni. A riporter kérdésére, hogy ebben a helyzetben a Polgármesteri Hívatal miért fizetett három árokért, Asztalos István a felelősséget a tervezőre és a munkálatok vezetőjére hárította, aki nem válaszolt a riporter kérdéseire.
A munkálatokat végző cég vezetése sem volt együttműködőbb, a cég tulajdonosa, Cristian Luca nem volt hajlandó interjút adni a recoder.ro portál riporterének.
Az alpogármestert végül kiszorították a Polgármesteri Hívatalból és kizárták az RMDSZ-ből.
Négy hónap elteltével a ricorder.ro portál riportere visszatért Tordaszentlászló község polgármesteréhez, aki akkor már elismerte, hogy „néhány olyan dolgot fizettek ki, amit nem kellett volna kifizetni”.
Az alpolgármester lépései jelentős összeggel gazdagították a Polgármesteri Hívatal költségvetését. Ugyanis a polgármester kénytelen volt visszakérni a cégtől a kifizetett összeg egyrészét és független ellenörzést elrendelni a kivitelezés minőségének megállapításáért. Mindezek ellenére Tamás-Gebe Liviut a riporter már nem találta a Polgármesteri Hívatalban. A riporter érdeklődésére a polgármester elmondta: “sajnos az alpolgármester úrnak problémája volt azzal a párttal, amelyhez mindketten tartozunk, az RMDSZ-el. Néhány éve szabálytalanságok történtek, a párt megvonta politikai támogatását, és implicit módon le kellett mondania az alpolgármesteri posztról”.
Hívatalos magyarázat szerint az RMDSZ azért zárta ki Tamás-Gebe Liviut, mert megszegte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szembeni kötelezettségeit.
Tamás-Gebe Liviu visszatért a család asztalosműhelyébe. Gebe a riporternek elmondta, “minden a víz- és szennyvízhálózat miatt történt, mert a munkálatok során szabálytalanságokat észleltem és jeleztem”. Az RMDSZ válaszából azonban az derült ki, hogy a Helyi Tanácsban történt régebbi konfliktus miatt zárták ki a Szövetségből.
Forrás: recorder.ro
Fordította: Székely Dénes
Foto: youtube.com/recorder.ro/primariasavadisla.ro
Average Rating