0 0
Read Time:2 Minute, 40 Second

A napokban indul a Mentőcsomag a kisebbségek számára című európai polgári kezdeményezés intenzív aláírásgyűjtő kampánya, közölte a Magyar Hirlap.

Az őshonos európai nemzeti és nyelvi kisebbségek uniós szintű jogi védelmét célzó hivatalos akciót az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kezdeményezésére már regisztrálta az Európai Bizottság.

Európában ma több mint négyszáz őshonos nemzeti kisebbség él, s ezekhez mintegy ötvenmillió európai polgár tartozik, illetve beszél regionális vagy kisebbségi nyelvet. Némelyik csoport számos jogot élvez, és együttműködése a többségi társadalommal zökkenőmentes, más kisebbségeket viszont saját államuk sem ismer el, vagy harcolniuk kell az asszimilációs törekvések ellen. Az erdélyi magyarság Európa legnagyobb kisebbségben élő nemzeti közössége, mégis veszélyben vannak a jogai, korlátozzák anyanyelve és nemzeti szimbólumai használatát.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója Mentőcsomag a kisebbségek számára (Minority Safepack Initiative) néven polgári kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy az unió jogi védelmet nyújtson kisebbségben élő polgárainak, és tagállamait rákényszerítse a kisebbségek jogainak betartására. A kezdeményezés legfontosabb törekvései a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználat, a kisebbség és többség közti egyenlő bánásmód biztosítása, a nemzeti kultúrák és hagyományok támogatása, valamint az uniós pályázatok és támogatások elérhetőségének megkönnyítése a kisebbségek számára. Emellett fontos cél még az európai uniós jogvédelem a kisebbségek számára és az anyanyelvű sportközvetítések és kulturális tartalmak biztosítása országhatároktól függetlenül.

Ahhoz, hogy az Európai Bizottság (EB) döntsön a kezdeményezésről, jövő év március végéig legalább egymillió aláírást kell összegyűjteniük a kezdeményezőknek. A bizottság feladata kidolgozni az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szavatoló törvénycsomagot, amelyet aztán minden uniós tagállamnak alkalmaznia kell.

Az EB április 2-án regisztrálta a kezdeményezést, az intenzív aláírásgyűjtő kampány a napokban kezdődött Horvátországban és Szlovéniában, s hamarosan Magyarországon is elindul – nyílatkozta a Magyar Hirlapnak a FUEN elnöke. Vincze Lóránt közölte, hogy a külhoni magyarlakta területek mellett Magyarországon is kampányolni fognak a javaslatcsomag mellett, és szeretnének minél több aláírást gyűjteni. Hangsúlyozta: nagy szüksége van az összefogásra és a szolidaritásra a külhoni magyarságnak az anyaországi magyarok részéről. Elmondta azt is, hogy a magyar kormány támogatást ad a FUEN aláírásgyűjtő kampányához, de több európai ország pártja és az Európai Néppárt is támogatja a kezdeményezést.

Hozzátette, Európa minden tagállamában gyűjtik az aláírásokat, számos kisebbségtől várnak támogatást. Legfontosabb partnerként említette a dél-tiroli, a karintiai szlovén, a belgiumi, lengyelországi és dániai német, a hollandiai fríz, a németországi fríz, dán, szorb és a görögországi török kisebbségeket.

A FUEN elnöke szerint a legfontosabb cél az az elv, hogy a kisebbségek ne veszíthessék el korábban megszerzett jogaikat, illetve megosszák egymással a jó kisebbségvédelmi gyakorlatot. Közölte, szervezetük a civil támogatók mellett szeretné „erős tagállamok” és autonóm területek hivatalos támogatását megnyerni, amelyek napirenden tarthatják a témát az Európai Tanácsban. Németország például állami szinten, hivatalosan támogatja a kezdeményezést – tette hozzá.

A FUEN-elnök közölte, Románia június 28-án keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, amelyben a kezdeményezést regisztráló határozat semmissé nyilvánítását kéri. Bukarest ezzel már másodszor próbál keresztbe tenni a kisebbségek védelmét szolgáló törekvésüknek, annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek megígérte, nem fogja azt akadályozni – hívta fel a figyelmet Vincze Lóránt. Hozzátette, ez azonban csak szimbolikus politikai gesztus, ugyanis mire a román keresetet elbírálnák, az már okafogyottá válik. Vincze Lóránt úgy véli, van ok az optimizmusra, és ha az EB elfogadja a kezdeményezést, már jövő ősszel sor kerülhet a meghallgatásra és a vitára az Európa Parlamentben.

Forrás: Magyar Hirlap

Foto: Maszol

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.