A Magyar Polgári Párt még idén a bukaresti parlament elé terjeszti a székelyföldi autonómia-statútumot

A Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselői még idén benyújtják a román parlamentbe Székelyföld autonómia-statútumát, közölte a napokban az Maszol.ro hírportál Kulcsár Terza Józsefet, az MPP háromszéki elnökét idézve.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján mandátumot szerzett politikus múlt csütörtöki, sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén számolt be pártja választmányának döntéséről.
“Értékelésünk szerint ez a kérdés most időszerű, nem szabad jövő évre hagyni az autonómia statútum benyújtását, mert a román társadalom ezt provokációként értelmezné”, nyilatkozta az emlitett forrás idézte képviselő, aki szerint a tervezet előterjesztése az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés centenáriumára készülő románságot emlékeztetné: a magyar közösség 99 éve vár arra, hogy betartsák az Erdély és a Román Királyság egyesüléséről szóló nyilatkozatban tett ígéreteket.
A képviselő elmondta: az MPP tárgyalásokat kezdeményez az RMDSZ vezetőségével annak érdekében, hogy közösen vállalják a törvénykezdeményezői szerepet az autonómia statútum ügyében, ha viszont nem sikerül ebben megállapodni a szövetséggel, akkor két MPP-s képviselő – Kulcsár Terza József és Biró Zsolt pártelnök – fogja a tervezetet benyújtani.
A Maszol kérdésére, hogy melyik autonómia statútumot készülnek benyújtani, a háromszéki politikus azt válaszolta, természetesen azt, amelyet az MPP és RMDSZ szakértők közösen dolgoztak ki.
Az RMDSZ a 2014 szeptemberében, az elnökválasztási kampány előtt kezdeményezett közvitát a párt szakértői által kidolgozott, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetről, amelyet azonban azóta sem terjesztett a parlament elé.
Tavaly a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított tíztagú bizottság polgári kezdeményezésként próbálta a bukaresti törvényhozás asztalára juttatni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által csaknem másfél évtizede elfogadott autonómia-tervezetet, amely – negatív véleményezéssel – túljutott a törvényhozási tanács szakmai szűrőjén és megjelent a román közlönyben is, de a polgári kezdeményezéshez szükséges százezer aláírás összegyűjtését végül nem szervezték meg.
A Székelyföld autonómia-statútumáról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, mivel alkotmányellenesnek tekintették.

Forrás: MTI

Foto: Maszol

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.