XXI. Bukaresti Magyar Napok
Idén a Bukaresti Magyar Napok immár 21. alkalommal nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a fővárosi magyarságnak. Egy hét alatt az érdeklődők meghallgathatták Nógrádi György magyarországi
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
Idén a Bukaresti Magyar Napok immár 21. alkalommal nyújtott kikapcsolódási lehetőséget a fővárosi magyarságnak. Egy hét alatt az érdeklődők meghallgathatták Nógrádi György magyarországi
“Csak azt sajnálom, hogy mikor már nem leszek, nem hallgathatok zenét.” – hangzottak Bács Lajos karmester, zeneszerző egykori szavai, a születésének 93. évfordulóján
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2013-ban szervezeti keretet biztosított a nők hangsúlyos és tudatos közéleti szerepvállalásának. Ezt követően megalakult a Szövetség keretében működő Nőszervezet,