0 0
Read Time:1 Minute, 43 Second

Nehezebb lesz élelmiszerrel ellátni a Föld 2050-re 9 milliárdra becsült lakosságát, mivel napjainkhoz képest egy átlagembernek több élelemre lesz szüksége a magasság és a testtömeg növekedése, valamint a demográfiai átmenet miatt – vélik norvég kutatók.

Daniel B. Müller professzor és munkatársai a Sustainability című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban azt vizsgálták, hogyan változott a lakosság a világ 186 országában 1975 és 2014 között – írta az MTI, amelyet a Népszava napilap idézett.

“Két jelenség hatását tanulmányoztuk. Az egyik, hogy az emberek magasabbak és súlyosabbak lettek. A második, hogy a lakosság idősödik”, közölte Gibran Vita, a Norvégiai Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója.

Az első jelenség azt jelenti, hogy növekszik az élelem iránti kereslet. A második azonban némiképp ellensúlyozza az elsőt. A kutatók kimutatták, hogy 2014-ben egy átlagos felnőttnek 14 százalékkal volt több a súlya, 1,3 százalékkal volt magasabb és 6,2 százalékkal idősebb, emellett 6,1 százalékkal több energiára volt szüksége. Míg 1975-ben egy átlag felnőtt 2465 kalóriát fogyasztott naponta, 2014-ben már 2615-öt.

Emiatt az emberek fogyasztása globálisan 129 százalékkal nőtt, amelyért a lakosság növekedése 116 százalékban, a növekvő magasság- és súly 15 százalékban felelős. Az idős emberek ugyan kevesebbet fogyasztanak, de a lakosság öregedése miatt csak két százalékkal csökkent a fogyasztás.

Az országok között vannak azonban jelentős különbségek, az 1975 és 2014 közötti súlygyarapodás 6-33 , az energiaigény 0,9-16 százalék között mozgott. Miközben egy átlagember Tongán 93 kilogramm, Vietnamban csak 52. Ez azt jelenti, hogy előbbinek 800 kalóriával többre van szüksége naponta, ami körülbelül négy adag zabból készült ételnek felel meg. Egyes országokban igen gyorsmértékű a növekedés. A karibi Saint Lucia szigeten 40 év alatt átlagosan 62-ről 82 kilóra gyarapodtak az emberek. A legkisebb és a legnagyobb változások Ázsiában és Afrikában mentek végbe.

A korábbi tanulmányok nem vették figyelembe a nagy termetű emberek és idősödő társadalmak növekvő szükségleteit, amikor kiszámolták a jövőbeni élelmiszerszükségletet – hívta fel a figyelmet Felipe Vásquez, a tanulmány egyik szerzője. Ez a tanulmány fontos információkat biztosít az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) részére, amely a világméretű éhinség felszámolásáért küzd.

Forrás: Népszava

Foto:Körös Hircentrum

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.