0 0
Read Time:1 Minute, 1 Second

Döntött a bastiai bíróság: mostantól tilos használni a korzikai nyelvet Korzika szigetén a közhivatalokban. A nyelvet, amely alapjaiban sokkal közelebb áll az olaszhoz, mint a franciához, a mai napig beszélték mintegy 150 ezren. Az ENSZ adatai szerint veszélyeztetett nyelvről van szó, amely közel került ahhoz, hogy végleg eltűnjön.

Éppen ezért furcsa a mostani döntés, amely szerint csak franciául lehet ügyet intézni Korzikán és a bíróságokon, illetve a helyi parlamentben sem lehet már használni a korzikait. Sőt, a korzikai ember megnevezés is sérti az alkotmányt a döntés értelmében.

Korzika ügye az utóbbi időben kiemelt téma Párizsban is, hiszen egyre többen követeltek autonómiát, ám ez a mostani döntés elejét veszi minden ilyen törekvésnek.

A döntés a korzikai prefektus – a sziget központi kormányzatának legmagasabb képviselője – keresete nyomán született, amelyet olyan összefüggésben nyújtott be, hogy Emmanuel Macron kormánya a helyi politikusokkal a földközi-tengeri sziget nagyobb autonómiájának megadásáról tárgyal.

Nem csoda, hogy a döntés óriási felháborodást váltott ki. Korzikai képviselők közös közleményben támadták meg a bírósági határozatot, és véleményük szerint éppen ellenkezőleg, nem tiltani, hanem óvni kellene a korzikai nyelvet, amelynek hivatalos státuszt szeretnének kiharcolni – írja a The Guardian.

A függetlenségpárti politikai szervezet a döntés után korzikaiul írta ki közösségi oldalán, hogy „szégyen”.

Forrás: vilaggazdasag.hu

Foto: Universul.net

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.