0 0
Read Time:1 Minute, 44 Second


Az Europol (a Maastricht-i szerződés alapján, hágai székhellyel létrehozott Európai Rendőrségi Hivatal – szerk.) becslése szerint, az Európai Unió országaiban mintegy 3600 bűnszövetkezet működik, tájékoztatott az MTI. A megállapítás az Europol 2013-as jelentéséből származik, amelyet ez év március 19-én hoztak nyilvánosságra a hivatal hágai székhelyén.Az új fejlemények megváltoztatják a szervezett bűnözés természetét, Európában új típusú bűnözői csoportok emelkednek föl, amelyek képesek egyszerre sok országban és szektorban működni. Ezeket a bandákat már nem a tagjaik származási országa vagy a speciális tevékenységük jellemzi, hanem az a képességük, hogy nemzetközi alapon, a haszon maximalizálására és a kockázatok minimalizálására törekvő üzleti szemlélettel tevékenykednek. Ez a modern, globalizált világ torzszüleménye – hangsúlyozta Robert Wainwright, az Europol igazgatója.
Bűnszövetkezetek: emberkereskedelem, gyógyszerhamisítás
A szervezet az EU 27 tagállamából, más uniós ügynökségektől és a saját adatbázisából összegyűjtött rendőri hírszerzési adatok átfogó elemzésére alapozza következtetéseit és ajánlásait. A legkomolyabb fenyegetések meghatározásával tesz ajánlatot azokra a területekre, amelyeken az uniós tagállamok leghatékonyabb együttműködésére van szükség a következő öt évben.
A Brit Szervezett Bűnözés Ellenes Ügynökség, a SOCA ez évi jelentése szerint a legnagyobb veszélyforrást az illegális bevándorlás elősegítése, az emberkereskedelem, a közegészségügyi és közbiztonsági kockázatot hordozó hamisítványok gyártása, a gazdasági–pénzügyi csalás, a szintetikus kábítószerek gyártása, a  kibernetikai bűnözés és a pénzmosás képezi.
A gazdasági válság és a csökkenő vásárlóerő a hamisítványok új fajtáinak felbukkanásához vezettek, így már közszükségleti cikkeket, rontott minőségű, az egészséget károsító vagy a szabványoknak nem megfelelő javakat gyártanak. A jelentés példaként hozza fel, hogy a luxuscikkek hagyományos hamisításán felül a bandák ma már élelmiszert és gyógyszert is hamisítanak.
Gyorsan terjed a pénzügyi csalás
A pénzügyi csalások arányukban és hatásukban is egyaránt gyorsan terjednek, főleg azok, amelyek a forgalmi adót manipulálják valamilyen módon. Ez komolyan befolyásolja az unió képességét arra, hogy hatékonyan kilábaljon a válságból. A feketepiac terjeszkedése és a csalók tevékenységének jelentős fejlődése évente milliárdoktól fosztja meg a kormányokat, a vállalatokat és az egyéni jövedelmeket. Az internet szerepe is nő a bűnözésben: lehetővé teszi, hogy a bűnözők több lehetséges áldozatot cserkésszenek be, megkönnyíti tevékenységük homályban tartását, valamint azt, hogy az eddigieknél sokkal szélesebb körben és gyorsabban cselekedjenek – figyelmeztetett a SOCA igazgatója.

Balázs Magdolna
Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.