0 0
Read Time:2 Minute, 43 Second

Két rendkívüli eseményen vehettek részt a román főváros magyar és román kultúra-kedvelői a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN (jan.22), a Balassi Intézetben. A híres Kölcsey Ferenc nevéhez fűződő Magyar Kultúra Napján, másik két neves magyar személyiségre emlékeztünk Bukarestben egy kiállítás-megnyitó és egy kamaraest keretében.  Az első, Zsolnay Ignácz – a híres porcelángyár tulajdonosának nevéhez fűződik.

A Pécsről elindult és több európai várost “bejárt” Zsolnay-dísztárgyakból összeállított vándor-kiállítás Bukarestbe, pontosabban a Balassi Intézetbe érkezett egy időre, a magyarországi külgazdasági és külügyminisztérium jóvoltából, együttműködve a bukaresti Magyar Nagykövetséggel és a Balassi kulturális intézettel.

A világhírű pécsi Zsolnay-gyár szebbnél-szebb dísztárgyait állították ki a Balassi Intézetben, az érdeklődő közönség ámulatára. A kiállításon antik műtárgyak és a jelenleg gyártott termékek csodálhatók. A kézzel festett dísztárgyak mellett a Zsolnay gyár épületkerámiái is szemléltetésre kerültek, így a szakmai közönség is megismerhette az időtálló, egyedi, különleges eozin kerámiákat. A tárlatot Kósa András, a kulturális intézet igazgatója nyitotta meg. Érdekességként elmondta, hogy Zsolnay Ignác Bukarestben halt meg és itt van eltemetve. Feljegyzések szerint, a gyártulajdonos 1826. július 17-én látott napvilágot Pécsen és 1900-ban hunyt el a román fővárosban, ugyanis itt is szerencsét próbált és nem tért vissza szülővárosába. A családi történetnek része az is, hogy négy gyermeke közül egyik leánya – Zsolnay Gizella -, szintén Bukarestben hunyt el 1946-ban.

A szebbnél szebb kiállítási tárgyak művészeti, kulturális jelentőségéről beszélt a Balassi Intézetben Orbán Anna-Mária, a bukaresti Művészeti Egyetem tanára. Hangsúlyozta a kiállított dísztárgyak művészeti különlegességeit és elhelyezkedésüket a magyar és a nemzetközi kultúra palettáján. Folytatásként Mircia Dumitrescu egyetemi professzor méltatta a Zsolnay-tárlatot és hangsúlyozta a román-magyar kulturális kapcsolatok fontosságát. A kiállítás február 11-ig tartott nyitva a bukaresti Balassi Intézetben.

Az ünnepi est másik fénypontja  kamaraest volt, Bács Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus  emlékére, születésének 90. és halálának 5. évfordulója alkalmából. Tiszteletére Bogáti Bokor Orsolya és Miriam Drașovean fiatal művészek, Bartók, Kodály, Debussy és Chausson-darabokat adtak elő hegedűn illetve zongorán. Mielőtt viszont a zeneakkordok felcsendültek, Bara Hajnal programfelelős köszöntötte a vendégeket és méltatta röviden a nagy mester együttműködését a Balassi Intézettel, a fiatal zenészek promoválása érdekében.

A Bács Lajos karmester kezdeményezésére létrejött Magyar Zene Fesztiválját immár 15. alkalommal rendezték meg 2019-ben a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. A romániai zenei életbe és a fesztiválok sorozatába szervesen beépült rendezvény olyan klasszikus zenei képzettségű fiatalokat szólít meg, akik magyar zeneművek elsajátítását, művészi előadását vállalják. A zsűri által kiválasztott versenyzők a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően, külföldi magyar intézetekben (mint például Párizs, London, Brüsszel, Róma, Bécs, Pozsony, Prága, Berlin), illetve a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tarthatják jutalomkoncertjüket. Az ACCUMM Alapítvánnyal együtt immár harmadik alkalommal adományoz Bács Lajos emlékdíjat a Balassi Intézet, s e díj nyertesét az a megtiszteltetés éri, hogy a fesztivált követő év januárjában, fellépjen a Balassi Intézetben sorra kerülő Bács Lajos emlékkoncerten.

Bogáti-Bokor Orsolya egyike azoknak a fiataloknak, akik a Balassi Intézet által 2019 májusában megszervezett Magyar Zene Fesztiválon Bács Lajos emlékdíjat kaptak, s a hagyományokhoz hűen, rá hárult az a megtisztelő feladat, hogy az idei Bács Lajos emlékesten muzsikáljon a magyar kulturális intézetben. Bogáti-Bokor Orsolya kamarapartnere a Magyar Zene Fesztivál egyik, szintén 2019-es díjazottja, Miriam Draşovean volt.

Előadott zenei alkotások: Bartók Béla: I. rapszódia hegedűre és zongorára, Ernest Chausson: Poeme, Kodály Zoltán: Adagio és  Claude Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára.

dr.Nagy Éva

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.