0 0
Read Time:1 Minute, 7 Second

Nem ellenőrizhetik többé a romániai egyetemek a felvételre jelentkező kisebbségi diákok román nyelvi kompetenciáját – közölte szerdán a Maszol.ro hírportál.

A szaktárca Molnár Zsolt ombudsmanhelyettes megkeresése nyomán miniszteri rendeletben módosította a felvételi szabályzatot, amelynek új változata kedden jelent meg a hivatalos közlönyben.
Az állampolgárokkal szembeni hivatali jogsértéseket vizsgáló – Romániában a Nép Ügyvédjének nevezett – hivatal tavaly júliusban hívta fel az oktatási minisztérium figyelmét, hogy az egyetemi, mesteri és doktori felvételi módszertanról szóló, 2016-ban elfogadott szabályzat diszkriminációra ad lehetőséget. Egyik előírásának értelmezhetősége miatt ugyanis néhány felsőoktatási intézmény román nyelv ismeretéből is vizsgáztatta azokat a felvételizőket, akik nem román tannyelvű középiskolában végeztek.

A szaktárca a Nép Ügyvédjének adott tavaly októberi válaszában megígérte: kiküszöböli a kisebbségekhez tartozó diákok hátrányos megkülönböztetésének lehetőségét.

A Maszol.ro felidézte: korábban az oktatási minisztérium megtagadta az egyetemi felvételi szabályzatának módosítását. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az érettségi román szóbeli vizsgája nem tükrözi a diákok nyelvtudásának szintjét, mert a nyelvi kompetenciákat nem az európai szabványnak megfelelően méri.

Ezt az érvelést Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke felháborítónak minősítette, és bejelentette, hogy az intézmény hivatalból eljárást indít a minisztérium ellen.

A kedden megjelent rendeletben a minisztérium megtiltja az egyetemeknek, hogy román nyelvvizsgára kötelezzék azokat a felvételizőket, akik romániai iskolában, de nem románul végezték a tanulmányaikat. Ezek a diákok a szabályzat szerint az érettségi oklevelükkel igazolják a román nyelvi kompetenciáikat.

Forrás: MTI

Foto: origo.hu

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.