A romániai magyar szorványközösségek is várják az egészségügyi segélyt

Egész sor reagálásról olvashattunk – Romániában és Magyarországban egyaránt – az követően, hogy április elején Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke köszönetet mondott a budapesti kormánynak a romániai magyaroknak nyújtott segitségéért.

 Az RMDSZ vezetője kihangsúlyozta, hogy a Szövetség kérésére  „Magyarország kormánya megszüntette a Covid-19 virussal fertőzött betegek kezelésére használható hidroxiclorochina gyógyszer exporttilalmát, amelyet a hazai Unifarm állami vállalat forgalmaz majd Romániában, összesen 1,2 millió tablettát. Pénteken megérkezett hat erdélyi megyébe: Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyékbe az egészségügyi szállitmány: védőmaszk és kesztyű és egyéb egészségügyi eszközök, valamint ferőtlenitőszer”.

Utólag több sajtócikk és a közösségi médiában aktiv személyek sajnálatuknak adtak hangot a segély propagandisztikus jellege, illetve amiatt, hogy a segélyben, állitólag, csak a romániai magyarok egyrésze, pontosabban hat erdélyi megye részesült.

Ime, az RMDSZ más, fenntebb nem emlitett területi szervezetei elnökeinek véleménye az anyaország által küldött egészségügyi segély elosztásáról:

Kérdésünkre válaszolva, Kun László, a resicai RMDSZ szervezetének elnöke kijelentette, hogy nem kaptak Magyaroszágról egészségügyi segélyt, megjegyezve, hogy „itt olyan kevesen vagyunk magyarok, hogy minket nem vesznek számba”. Kun László azt is elmondta, hogy nincs tudomása egy másik szállitmányról, amelyben a térség magyarjai is részesülnének.

 Ladányi Árpád Csaba, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke azt nyilatkozta, hogy a megye területén élő magyarok nem kaptak segélyt a magyaroszági egészségügyi szállitmányból és nincs tudomása egy következő szállitmányról.

Décsei Attila Lehel, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke hirportálunk kérdésére hasonlóan válaszolt.

Marossy Zoltán György, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, azt válaszolta kérédésünkre, hogy a segélyszállitmányból csak a többségben magyarok lakta települések részesültek, a szorványban élő magyarok nem kaptak egészségügyi védőfelszereléseket és nem tud egy esetleges következő szállitmányról.

Pogár László, az RMDSZ Bákó megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy a csángó magyarokat nem segitették egészségügyi védőeszközökkel a magyar szállitmányból, de viszont sikerült egyik romániai vállalattól vásárolniuk fertőtlenitőszert. Pogár László méltatta a budapesti kormány által nyújtott segitséget. „Tiszteletre méltó a romániai magyaroknak általában – legyenek azok székelyek vagy csángók –  nyújtott anyaországi támogatás”, hangsúlyozta.

Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke megjegyezte, hogy a Szövetség képviselői semmit nem kaptak e szállitmányból. A budapesti kormány által külhoni magyaroknak nyújtott egészségügyi szállimánnyal kapcsolatos egyes magyarországi ellenzéki frakció  állásfoglalására (2020. április 27) vonatkozóan Orosz Csaba kihangsúlyozta, hogy ez Magyarország belügye és nem óhajt véleményt mondani, egyszóval, nem avatkozik bele.

Costan Melania, az RMDSZ Krassó-szörényi területi szervezetének ügyvezető elnöke megjegyezte, kérdésünkre válaszolva, hogy nem tud a magyarországi egészségügyi segélyszállitmányról. Mint hozzáfűzte, a megyében kevés magyar él.

Összeállitotta: Székely Dénes

Foto:erdely.ma

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.