A székelyek nem állnak készen az autonómiára – nyilatkozta Salat Levente a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója

Az azonnali.hu hirportálnak nemrég adott interjúban Salat Levente, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója Székelföld autonómiájáról és Magyaroszág erdélyi támogatáspolitikájáról nyilatkozott.

Salat Levente politológus szerint Székelyföld autonómiája hasznos dolog lehet, ha a megvalósítására olyan körülmények között kerül sor, hogy a román állam és az autonómiára szert tevő, jogkörökhöz jutó kisebbség közötti bizalom konszolidálódik, és mindenki úgy érzi, hogy nyert ezzel a megegyezéssel. Ha eltekintünk attól, hogy az erdélyi magyarok csupán fele él Székelyföldön, akkor azt lehetne mondani, hogy végre rendeződött a román állam és a területén élő magyarok viszonya. Ezt a viszonyt jelenleg rendezetlennek kell tekintenünk. De ha közvetlenül Székelyföldet nézzük, a helyzet már nem ilyen egyértelmű. Sok vita van azzal kapcsolatban, hogy mit jelentene az ott élőknek az autonómia.

A politológus szerint nem biztos, hogy reálisak azok a remények, amelyek szerint az autonóm Székelyföld el tudná tartani magát, sőt, a jelenleginél magasabb életszínvonalat tudna biztosítani az ott élőknek, hogy az erőforrások kellő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre ahhoz, hogy Székelyföld gazdasági sikertörténet lehessen.

Salat Levente professzor meggyőződéséenk adott hangot afelől, hogy az ott élők nem állnak készen az autonómiára.  Nem rendelkeznek azokkal a kollektív kompetenciákkal, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy egy autonómiát működtetni lehessen. Székelyföldön létezik ugyan egy, az utóbbi időben látványosan megerősödött regionális identitástudat, de nincs egy mindenkit összefogó politikai projekt. Jelenleg sokkal fontosabbak az egykori székely székekhez fűződő lojalitások és érdekek, mint az a törekvés, amely egy igazi centrummal rendelkező, megfelelően integrált régió létrehozására, felépítésére irányul.  Székelyföld belső politikai integrációja sem történt meg. Különböző szereplők tulajdonképpen versenyeznek egymással azon, hogy ki képviseli hitelesebben a székelyföldi brandet. Az autonómia működtetése viszont politikai kultúrát követel: az együttműködésnek és a konszenzusépítés képességének fontos elemeit feltételezi. Ezekkel ma a székelyföldi társadalom és politikusok szerintem nem rendelkeznek, ezért nem hiszem, hogy ha valami csoda folytán mégis megvalósulna az autonómia, akkor rövid távon látványos eredményeket lehetne felmutatni.

Korábban, az 50-es, 60-as években már volt példa magyar autonóm tartományra – ezt köztudomásúlag Sztálin nyomására hozták létre, és a románok így is tekintettek rá, diktátumként élték meg a létrejöttét. Az történt, hogy az autonóm tartományon kívül élő magyarok helyzete sokat romlott. Arra hivatkozva ugyanis, hogy van egy terület, ahol a magyarok többsége él és ott biztosítva van például az anyanyelv szabad használata, az ezen kívül élők jogait csorbították. Tartani lehet attól, hogy a székelyföldi autonómia megvalósulásával hasonló történne, mert innentől  a román állam nem alaptalanul mondhatná azt, hogy van egy magyar terület, azon kívül akkor a kisebbségeknek kuss. Az utóbbi időben az autonómiatörekvések szereplői ezt a problémát felismerték, és elkezdték hangsúlyozni, hogy a partiumiak számára is biztosítani kellene a területi autonómia valamilyen formáját.

Kétségtelen, hogy van a román alkotmányban egy olyan kitétel, amely kimondja az egységes nemzetállami jelleg és az államnyelv megmásíthatatlanságát, ennek megváltoztatására léteznek azonban alkotmányos technikák. Ha tehát volna politikai akarat, ezen lehetne változtatni. A gond az, hogy belátható időn belül kizárt, hogy bármely román politikai erő vonatkozásában számítani lehetne arra, hogy gyökeres fordulatra kerüljön sor a hatalommegosztás kérdéséhez való viszonyulásukban.

Azonban nem figyelembe venni, hogy milyen reakciókra lehet számítani a románok részéről ebben a kérdésben, csak mondani a magunkét, miszerint nekünk igenis jár az autonómia, hiszen ez máshol is megvalósult már Európában, nagyon gyerekes viselkedés. Ha valaki nagyon célratörően, rögtön a 90-es évek elején megpróbált volna felépíteni egy román szövetségest, aki hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni, akkor sem biztos, hogy lényegesen messzibbre lehetett volna jutni.

Magyarország erdélyi magyaroknak nyűjtott támogatáspolitikájáról a politológus igy vélekedett:

A Magyarországról érkező támogatások nem a határon túli magyarokról szóltak. Ez a 90-es évek elejétől igaz állítás, és minden kormányra érvényes. Nagy általánosságban elmondható, hogy a támogatáspolitikák mind a magyar állam fölött gyakorolt ellenőrzés megszerzésének az eszközei voltak elsősorban, és csak másodlagosan, rendszerint alaposabban átgondolt stratégia nélkül nyújtottak ezt-azt a határon túli magyar közösségeknek, különös tekintettel a megcélzott klientúrákra.

Ez változott 2010-ben, és még látványosabban 2014-ben. Azóta nincs szükség a hatalom megszerzésére, hiszen az már adva van. De azt hozzá lehet tenni, hogy ami 2010 és még hangsúlyosabban 2014 óta folyik a támogatáspolitikában, nem a határon túli magyarok érdekei szerint történik. Már ha a határon túliak elsőszámú érdekének „a szülőföldön történő megmaradás” sokat hangoztatott szólamát vesszük.

A másik szempont a románok viszonyulása a kérdéshez. Romániában a közbeszéd egyik fontos toposza a homogén nemzetállami jelleg, amitől az ország nagyon távol állt akkor, amikor elnyerte jelenlegi formáját. Elég csak a jelentős szász közösségre és zsidó kisebbségre gondolni, akiknek a sorsa a második világháborúban és utána drámaian alakult. Akik pedig megmaradtak belőlük, azokat Ceaușescu fejpénz ellenében kiárusította az NSZK-nak és Izraelnek. Ma ott tartunk, hogy a nemzetállami jelleg utolsó akadályát a magyarok képezik. Innen nézve nem nehéz megérteni, hogy a román állam semmi olyasmit nem fog ellenezni, ami azt eredményezi, hogy az erdélyi magyarok fokozatosan eltűnnek az országból. Az utóbbi évek magyar támogatáspolitikájáról azt lehet gyanítani, hogy a szólamok mögött igazából a munkaerőpiaci érdekeltség és a demográfiai utánpótlás biztosításának szándéka húzódik meg.

Nyilván ezt egyik fél sem meri nyíltan felvállalni, nem olyan időket élünk, hogy egy rövid távra tervezett kiürítési stratégiát ki lehetne vitelezni. Amikor én ezt régebben megfogalmaztam, nagyon kemény kritikákat kaptam. Ma már sokan vannak, mind Erdélyben, mind Magyarországon, akik elismerik, hogy ez történik, hiszen elég nyilvánvaló, hogy a magyar és a román állam érdekei tulajdonképpen megegyeznek. A románoknak jó, ha eltűnnek a magyarok, Magyarországnak pedig szüksége van a demográfiai utánpótlásra. Mi sem kézenfekvőbb, hogy magyar közegben szocializált, magyar nyelvismerettel rendelkező bevándorlókhoz jusson hozzá.

Bonyolult a helyzet, mert ömlik a pénz Magyarországról: ingatlanbefektetésekre, intézmények alapítására és fenntartására. Ezekre nehéz azt mondani, hogy nem a szülőföldön való megmaradást szolgálják. Azonban ezzel a támogatáspolitikával egyre nő a szakadék a román többség és a magyar kisebbség között. Az már mérhető, hogy az itteni magyarok média- és kultúrafogyasztása, valamint politikai kultúrája teljesen átirányult: a román világokban való tájékozódást szinte teljes mértékben kiszorította a magyar tartalmak iránti érdeklődés.

Ha belegondolunk, hogy a támogatáspolitikák jelenlegi gyakorlata tulajdonképpen kis Magyarországokat hazudik körénk, amik elhitetik velünk, hogy a román társadalomtól nincs mit várnunk, hogy a román közösséggel a kapcsolatot sem érdemes keresnünk.

Salat Levente szerint ilyen körülmények között a szülőföldön maradás szólama nem vehető komolyan, mert valószínűtlen, hogy az erdélyi magyarság boldogulhat a szülőföldjén a román társadalom elfogadása és anélkül, hogy többé-kevésbé harmonikusan illeszkedjen abba a környezetbe, amely jogilag, gazdaságilag és politikailag is sokkal jobban meghatározza a mindennapjait, mint Magyarország – bármilyen bőkezű és jószándékú legyen is a magyar támogatáspolitika.

Másrészt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója fontosnak tartotta a Székely Nemzeti tanács nemzeti régiók védelmére vonatkozó kezdeményezését. Mind montotta, az Európai Unió valóban érzéketlen és érdektelen a kisebbségi kérdések és a kisebbségek által lakott régiók sajátos problémái iránt. Érdemes támogatni, ha valami ebből az érdektelenségből ki akarja zökkenteni az EU-t. De a kezdeményezést támotagó aláirásgyűjtés nem erről szólt: csomó csúsztatás van abban, ahogy a Székely Nemzeti Tanács felépítette az üzenetét. A székely autonómiához semmi köze a kezdeményezésnek, az aláírók egy jelentős részét megtévesztették az erre utaló kommunikációval. A Székely Nemzeti Tanács mostani kezdeményezését számos okra visszavezethetően lehet dicséretesnek tekinteni, de az ő részükről is több olyan dolog volt ebben a történetben, ami a politikai önérvényesítést célzó akciózásnak a számlájára írható, zárta szavait Salat Levente politológus.

Forrás:azonnali.hu

Foto:szemtolszembe.eu

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.