“Az RMDSZ nem számít csodákra”

Kelemen-Hunor
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök

Országos szinten jól működik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között megkötött kormányzási egyezség, de az RMDSZ nem számít csodákra – mutatott rá Kelemen Hunor, a román kormány miniszterelnök-helyettese, az RMDSZ elnöke, az erdélyi Székelyhon.ro portálnak adott interjúban, amelyet a www.mno.hu idéz.

A lap arra kért magyarázatot, miért kérdőjelezik meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői az ez év márciusában megkötött koaliciós megállapodás magyarság számára fontos kitételét, miért késik ezek megvalósulása.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: függetlenül attól, hogy melyik román párttal alkotott koalíciót a magyar szövetség, mindig „hihetetlen erőfeszítésébe került” a kormányzási partnereivel betartatni azok ígéreteit, és most sincsenek illúziói.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzettel kapcsolatosan az RMDSZ-elnök kihangsúlyozta: A MOGYE ügyben “nem hagyta cserben a magyarságot Mihnea Costoiu  felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter, amikor marosvásárhelyi látogatása alkalmából nem sikerült rábírnia az egyetem román többségű vezetőségét a törvény által előírt, de évek óta halogatott magyar főtanszékek megalapítására”. Kelemen Hunor ugyanakkor helytelenítette, hogy a tárgyalási kudarc nyomán a magyar oktatók tiltakozásul lemondtak a vezető tisztségeikről.

„Számtalanszor átbeszéltük a vásárhelyi egyetem ügyét a miniszterrel, aki mindig is partnernek bizonyult a kérdésben. Nekünk nem vele kell harcolnunk, mert nem ő az, aki nem hajlandó tiszteletben tartani az oktatásügyi törvényt” – fejtette ki Kelemen Hunor. A kormányfőhelyettes hozzátette, hogy bár a marosvásárhelyi egyeztetés kudarccal végződött, a harc nem veszett el, hisz a Ponta-kabinetnek vannak még eszközei a magyar egyetemi struktúrák létrehozásának kieszközölésére.

Másrészt, a védelmi miniszter által megkérdőjelezett Maros megyeiprefektusi tisztségről elmondta: A koaliciós megállapodás értelmében az RMDSZ jelölheti a kormány Maros megyei megbízottját. Az RMDSZ elnöke a választási kampánnyal hozta összefüggésbe azt, hogy Maroshévízen Mircea Dusa védelmi minister úgy fogalmazott, hogy Hargita és Kovászna megyéhez hasonlóan, Maros megyében is román lesz a prefektus.

A Székelyhon cikkéből kiderült, hogy az RMDSZ nehezen talál jelöltet a Maros megyei prefektusi tisztségre: korábban Frunda György volt szenátor és Soós Zoltán múzeumigazgató is visszautasította a felkérést.

Az észak-erdélyi autópélya kapcsán Kelemen Hunor úgy vélte, hogy “nincs miért aggódni amiatt, hogy a közlekedési miniszter gyorsforgalmi úttá karcsúsította az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Brassó közé tervezett szakaszát. A fontos az, hogy a sztráda ügye végre kimozdult a holtpontról, így Aranyosgyéres és Marosvásárhely között még az idén elkezdik a földterületek kisajátítását. „Ami a folytatást illeti Brassó irányában, az a lényeg, hogy a nyomvonal nem módosult. Az már költségvetési kérdés, hogy egyből autópályaként épül majd meg, vagy előbb gyorsforgalmi út lesz belőle, amit utólag fognak szélesíteni” – összegezte Kelemen Hunor.

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.