Exklúziv interjú a Székely Nemzeti Tanács elnökével

Izsák Balázs,  SZNT-elnök
Izsák Balázs, SZNT-elnök

 A Székely Nemzeti Tanács elnöke kérésünkre, a múlt napokban, hirportálunknak nyilatkozott.  

Beszélgetésünk kezdetén arra kértük Izsák Balázsot, hogy olvasóink számára röviden mondjon néhány szót a Székely Nemzeti Tanácsról, hogyan alakult meg és milyen céllal, s ha jómaga is az alapító tagok között volt.

“A Székely Nemzeti Tanács az autonómia közképviselete. 2003-ban úgy hoztuk létre, hogy az SZNT Kezdeményező Testülete meghírdetett egy programot, amelynek az volt a lényege, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó munkadokumentumot, a dr. Csapó József által kidolgozott autonómia-statútumot eljuttattuk a székelyföldi falvakba, városokba és arra kértük az itt ékő közösségeket, hogy 2003 október 5-én hozzák létre a Települési Székely Tanácsokat és ezek mutassák be ezt a munkadokumentumot, utána pedig állítsanak jelölteket a széki tanácsokban, illetve a Székely Nemzeti Tanácsban. Ennek a mozgalomnak a nyomán jött létre, ugyanazon év október 26-án, az SZNT, a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron teremben. A SZNT nem vesz részt a választásokon, tehát ez azt is jelenti, hogy párthovatartozástól függetlenül, bárki küldött lehet az SZNT-ben, aki elkötelezettje a székely autonómia törekvésnek. Ennek megfelelően az SZNT-ben miden politikai párt jelen van, de vannak politikailag is semlegesek, párton  kívüliek is. 2004 január 17-én az autonómiastatútumról lezajlott egy társadalmi vita, miután ehhez javaslatok érkeztek, majd az SZNT véglegesitette és elfogadta. Az SZNT autonómiáját kezdektől fogva alkotmányos úton akartuk elérni és ez ma is érvényes, ami azt jelenti, hogy Románia parlamentje elé terjesztettük. Pontosabban az általunk kidolgozott tervezetet a felkért, RMDSZ színeiben megválasztott képviselők terjesztették be a törvényhozó fórumhoz. És ez a törvény lenne az, amely megteremtené, szavatolná Székelyföld területi autonómiáját. Mai napig is az SZNT legfontosabb dokumentuma. Amikor olyan téves állítások hangzanak el, hogy <nem lehet tudni pontosan, hogy mi az autonómia>, vagy <először ezt kellene tisztázni>, erre nekünk mindig az a válaszunk, hogy az SZNT autonómiastatútuma részletesen, pontosan leírja azokat az intézményeket, amelyek révén a Székelyföld autonómiája megvalósul. Tehát, ennyi röviden a lényege az SZNT megalakulásának, céljainak. Közben eltelt tíz esztendő, tíz év után, kerekszámok után szokás mérleget készíteni. Ez alatt a tíz év alatt nem értük el azt a célt, amit kitűztünk. A megalakulás pillanatában nem is emlékszem, hogy lett volna ilyen mérlegelés, hogy időben ez mennyit jelent, mit jelent. Mindenki csak a feladatot látta, hogy mit kell tennünk és amit kitűztünk, az megtettük: Sikerült a közélet megkerülhetetlen részévé tenni Székelyföld területi autonómiáját. Ma már nincs olyan magyar politikus, aki ezzel ne szembesülne és valamilyen módon ne viszonylna hozzá. Sőt, azt is el lehet mondani, hogy ez a viszonyulás az évek során pozitív, jó irányba alakult. Ha kezdetben, 8-9 évvel ezelőtt voltak olyanok, akik nyíltan ellenezték azt, amit mi célként megfogalmaztunk, ma már nincsen ilyen magyar politikus, általános az egyetértés, abban, hogy Székelyföld számára az autonómia a lehetséges jövő. Az elmúlt évben, az SZNT tíz éves évfordulójára rendezett nagy demonstráción, a székely nép nagymenetelésén, az erdélyi magyarság minden politikai alakulata ott volt. Ezt megelőzően Budapesten, a magyar parlamentben, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága egy olyan támogató nyílatkozatot fogadott el, amelyben a magyar parlament minden pártja egyetértően nyílatkozott és szavazott. Tehát, példátlan politikai egységet sikerült megteremteni Erdélyben is, de Magyaroszágon is, melyre az autonómia kihívására, nyílvánvalóan, szükség van. Ezt mutatja az örökösen példaként emlegetett Dél-Tirol, ahol az autonómia kivívásához az Ausztria és Olaszország közötti bizalomlégkörre, megértésre volt szükség, mindamellett, hogy ott az alapot a második világháború után megkötött békeszerződés, illetve annak a 10-ik pontjába foglaltak képezik. Én ezt azért említettem, mert sokan elmondják, hogy könnyű Dél-Tirolban, mert ott volt egy ilyen szerződés. Hogyha ilyen erős kötőerővel bírő szerződés a mi esetünkben nincs is, nem szabad arról megfeledkezni, hogy a Magyarország és Románia között megkötött együttműködésről, jó szomszédi viszonyról szóló szerződés, a magyar-román alapszerződés kimondja azt, hogy a romániai magyarok és a magyarországi románok helyzete az államközi együttműködés tárgya. Ez azt jelenti, hogy a mi jogaink elismerésében, az intézményi garanciák megteremtésében Magyarország beleszólhat. Ehhez meg van a két állam között megkötött megállapodás, mondjuk úgy, hogy az alap. Tehát, ez az egyik dolog. A másik dolog pedig: az a tény, hogy az alapszerződés tartalmazza az 1201-es ajánlást, függetlenül attól, hogy a lábjegyzetben mit írtak be, ez hívatkozási alap. Ugyanis az 1201-es ajánlásnak a 11-ik cikkelye előirányozza, hogy azon térségekben, ahol a kisebbségek többséget alkotnak, joguk van létrehozni az autonóm közigzagatási hatóságot. És mindegy, hogy a felek hogyan értelmezik azt, kollektiv jogként vagy az itt élő magyarok egyéni jogaként, teljesen mindegy. A 11-ik cikkely mégis csak arról szól, hogy jogunk van ahhoz, hogy történemi hagyományainknak, sajátos helyzetünknek megfelelő autonóm igazgatási, közhatalommal rendelkezzünk”.

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges az, hogy Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője Romániából való kiutasitása után másnap azt nyilatkozta, hogy semi gond, ha több társával kiutasították, mert más valakit küldenek részükről és folytatják a Románia területén megkezdett kampányakciót, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a kiutasítást “egy szimbólikus gesztusnak tekintette, amelyet a kormány, a román vezető politikusok sakkjátékként értelmeztek, mivel tulajdonképpen sakkot akartak adni a Fidesz-KDNP-nek”.

Arra a felvetésre, hogy esetleg radáklisabb intézkedésre lenne szükség a szélsőségesekkel szemben, esetleg megtíltani, hogy semmilyen, Románia területén szervezendő rendezvényen ne vegyenek részt, Izsák Balázs ismételten megerősítette:

“A szervezés során arra figyelmeztettek, hogy mi ugyan meghirdettük azt, hogy nem kívánunk látni egyenruhásokat a rendezvényünkön, de azért tudnunk kell, hogy Romániában a Magyar Gárda egyenruhája nincsen betíltva. A hatóságok figyelmeztettek bennünket arra, hogy ha törvényt nem sértenek, önmagában az egyenruháért mi nem utasíthatjuk ki. Érdekes ez az intézkedés is, ami megint csak egy jelképes gesztus, úgy néz ki, hogy a román hatóságoknak és a román kormánynak a Magyar Gárda egyenruháira továbbra is szükségük van. Tehát, Romániában továbbra sem tilos, hiszen Románia érdekelt abban, hogy a józan és hiteles autonómiáért küzdő magyar politikát paramilitáris, importált paramilitáris szervezettel hozza össze, hogy akármikor hivatkozni tudjon arra, hogy együtt vonultak fel velünk. Tehát, megteszi ezt az értelmetlen, indokolatlan gesztust és kijelenti: Vona Gábor nem léphet be Románia területére, de a magyar párt bármikor bejöhet és felvonulhat, hogy tudják fényképezni és filmezni a rendezvényeken, s elmondani azt, hogy <íme az autonómiatörekvés, íme ezek a magyar politikusok itt vannak öt méterre a Magyar Gárdától>, hiszen a Magyar Gárda képviselői ha bejönnek oda mennek, ahova akarnak”.

A jövőbenni tervekkel kapcsolatos kérdésre, amelyek közelebb viszik az SZNT-t az autonómia ügyéhez, megoldásához, Izsák Balázs igy fogalmazott:

“Az elmúlt tíz évben voltak látványos és kevésbé látványos lépéseink. Nem volt cél sohasem az, hogy amit teszünk látványos legyen. Mi elsősorban hatékonyak szerettünk volna lenni. Most is ezt tudom mondani  a jövőre vonatkozóan, hogy arról az útról, amelyiken elindultunk, a SZNT útja, a demokrácia, az alkotmányosság útja. Hadd, tegyek egy kis zárójelet: az idén volt 200-ik évfordulója a madéfalvi veszedelemnek. A madéfalvi veszedelem úgy ment be a köztudatban, mint a január 7-i vérengzés. Az, hogy két éven át a székely nemzeti ellenállás foggal-körömmel védte az akkor alakuló Habsburg Birodalommal szemben a székelyek megszerzett jogait, minden pitició sokasága szól amellett, arról, hogy tiltakoznak az ellen, hogy Bécs Erdély alkotmányát és a székelység jogait megsértse. Tehát, ennek a nemzeti ellenállásnak a középpontjában egy közjogi küzdelem, egy alkotmányos küzdelem, egy kőkemény alkotmányos küzdelem áll, és ez székely hagyomány. Tehát, az alkotmányos útról letérni nem fogunk, ami nem jelenti azt, hogy meghátrálunk, hogy nem lennénk kemények, kitartóak és következetesek. A SZNT nem párt, rengeteg dolgot átvettünk a székely társadalomtól, konkrét példa a székely zászló, amely köztudott, hogy 2004-től a SZNT zászlaja és jelvénye. Amikor elkezdte mindenki lobogtatni ezt a zászlót, mi a legjobban ennek örültünk, mivel úgy éreztük, hogy ez már nem csak a  mi, az SZNT zászlója, hanem mindenkié, egy közös jelvény. Egy pártnak féltékenyen kell öriznie kezdeményezéseit, mert szavazatokat veszít, de nálunk ilyen gond nincsen”.

Beszélgetésünk végén megkérdeztük a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázsot, hogy honnan merit ennyi energiát és hogyan sikerül túllépnie az akadályokon és szembenéznie a kihívásokkal?

“Nem is tudom, hogy egy ilyen kérdésre mit válaszoljak – mondotta – , de azt hiszem, hogy a SZNT-ban azért 300 küldött van, mndenki a maga helyén rendkivül aktiv, s még az sem biztos, hogy a legtöbb energia bennem van, akár a széki tanácsok, akár az állandó bizottságot nézem. Van egy feladat, és meg kell felelni ennek  a kihívásnak. Ha meg nagyon személyessé akarnám tenni a választ a kérdésre és egyáltalan saját magamra leszűkiteni, akkor úgy fogalmaznám, hogy engem édesapám és édesanyám így nevelt. Én magamat katonának, harcosnak neveztem, hiszen a szüleim is azok voltak. Ők mindketten magyar irodalom szakos tanárok voltak, akik a diktatúra legsötétebb éveiben a magyar nemzettudat megtartására katedrán küzdöttek – édesapán irodalomtörténészként, egyetemi tanárként tette ugyanezt. Nagyon érdekes volt: az Asztalos Istvánról írott monográfiájában az író feladatát fogalmazta meg, amit tulajdonképpen saját feladatának tekintett és a diákjait, a tanárokat is úgy nevelte, mint nemsodródó harcosokat. A 60-as években szerinte a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarság szempontjából a sodródás jelentette, az akaratlan sodródás, és azt mondta: nemsodródó harcosokat faragni, akik megszépült értelemfallal legyőzik a szegénységet. A szegénység a céltalanságot jelentette apám számára. Ez volt az Ő életcélja, gyerekkorom óta megpróbált belőlem harcost gyúrni-faragni, úgymint diákjaiból, akiket, amikor kikerültek katedrára meglátogatott, elment hozzájuk, autóbuszról autóbuszra szállva, hogy megnézze, hajdani diákjai magyar katedrán tanítanak-e, mert az volt az egyik nagy gond, hogy a magyar irodalmat szakképzetlen tanerőknek adták a tanfelügyelőségek és a képzett irodalomtanároknak, akiket apám megtanított harcolni, azoknak rajzórát vagy testnevelés órát adtak, hogy ne tudják kifejteni azt a munkát, amit ki kellett volna fejteni. Amúgy megvan ennek a ennek a küzdelemnek a lenyomata. A tavaly volt alkalmam belepillantani a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak, a CNSAS-nak édesapámról összeállított iratcsomojába. Az 1600 oldalas látlelet az erdélyi magyar társadalomról és arról szól, hogy hogyan próbálta ellenörzés alatt tartan ezt a küzdelemet a szekuritáté. Apám ellen 1965-ben összeállítottak egy vádiratot és megtörtént a javaslat a letartóztatására, gyakorlatilag, ha az ember a vádiratot megnézi abban olyan dolgok vannak, hogy jogi megközelitésben borzasztóan nehéz lett volna lépni; összeesküvés volt arról, hogy apámnak az volt az álláspontja, hogy a káderoktatást tudatosan elsorvasztja. Benne volt az is amiről beszéltem, hogy diákjait megkereste, azért, hogy magyar katedrát kapjanak. Ezek mind benne voltak. Tehát, a kérdésre elmondtam a személyes vonatkozást is”.

A Székely Nemzeti Tanács elnökének jó egészséget és sok erőt kivánunk munkájához.

 Az interjút készitette: Balázs Magdolna 

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.