Döntött az Európai Unió Birósága: a Stop Soros törvénycsomag ellentétes az uniós joggal

A bíróság a menedékkérelem procedúráját, valamint a civil szervezetek ellehetetlenítését ítélte ellentétesnek az uniós joggal.

Magyarország 2018. nyarán olyan jogszabályi reformot fogadott el, amely megnehezítette a menedékjogi eljáráshoz való hozzáférés feltételeit és bűncselekménynek nyilvánította a Szerbia felől érkező menedékkérőknek nyújtott szervező tevékenységet.

A törvénycsomagot azért nevezték el Stop Sorosnak, mert a kormánypropaganda az úgynevezett “Soros-tervvel” igazolta a menekültek jogait védő szervezetek működését korlátozó előírásokat.

Az uniós jog betartása föltött őrködő Európai Bizottság két évvel ezelőtt kötelezettségszegési eljárást indított a törvénymódosítások miatt, mert úgy ítélte meg, hogy azok szembemennek a közösségi előírásokkal.

A bírói fórum leszögezi: a nemzetközi védelmet kérelmezőknek biztosított segítség bűncselekmények minősítése sérti a menedékkérők uniós rendelkezésekben biztosított jogainak gyakorlását, például azt, hogy saját költségükön jogi vagy egyéb tanácsadóval konzultáhassanak.

Ezen felül a közösségi előírásokba ütközik a jogszabálycsomag azon része, amely gyakorlatilag kizárja a Szerbián keresztül érkezőket a menedékkérelem kedvező elbírálásának lehetőségéből, arra hivatkozva, hogy a kérvényező egy olyan országból lépett be Magyarország területére, amelyben nincs kitéve üldözésnek és biztosított számára a megfelelő védelem. Ezt az szabályozást egy korábbi ítéletében a luxembourgi székhelyű testület már jogsértőnek minősítette.

Az ítélet most megerősítette, hogy a magyarországi rendelkezés sérti az EU eljárási irányelvét, amely szerint a tagállamok csak akkor minősíthetnek elfogadhatatlannak egy menedékkérelmet, ha annak benyújtója számára egy másik állam már megfelelő szintű nemzetközi védelmet biztosított, illetve ha áthelyezhető egy olyan országba, ahol ilyen védelemben fog részesülni. A magyar szabályozásban említett elfogadhatatlansági ok nem felel meg ezeknek a kritériumoknak.

A bírósági ítélet jogerős, és a magyar hatóságoknak a lehető legrövidebb időn belül annak megfelelően kell módosítaniuk a jogszabályokat.

Sursa: nepszava.hu

Foto:afaceri.news

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.