„Én egy nagyon nyított ember vagyok, bízakodva indultam útnak”. -Beszélgetés Téglás Istvánnal, a Kovászna megyeből származó, bukaresti magyar színésszel

Téglás István baróti származású színész. Első komolyabb szerepét negyedéves főiskolásként kapta Mayenburg Paraziták című darabjában, Sorin Militaru rendezésében. Itt került közelebb a román nyelvű színjátszáshoz. Az egyetem befejezése után játszott Temesváron is, de nem igen látott lehetőséget a fejlődésre. Abban az időben indult Sepsiszentgyörgyön az M Studio, melynek egyik alapító tagja lett. De itt is hamar kiderült, hogy nem az amit szeretne.

Megkédeztük Téglás István színészt, hogy hogyan került Sepsiszentgyörgyről egyik bukaresti színházhoz, annál inkább, hogy az emberek itt nem azon a nyelven beszélnek, amellyel ő otthonról jött? Azt is tudni akartuk, hogy mióta színész és jelenleg milyen projektekben vesz részt?

„Első látásra úgy tűnik, hogy a véletlen sodort Bukarestbe. Miután szertefoszlottak az egyetemi évek naiv álmai, muszáj volt magamhoz térnem és fejest ugranom az életbe. Az újrakezdéshez szükségem volt azt érezni, hogy mindent elveszítettem. Egyébként az az érzés, hogy semmid nincs és senkit sem ismersz, a legfelszabadítóbb, de ugyanakkor a legkisértetiesebb  érzés. Valahogy így éreztem magam 13 évvel ezelőtt, amikor megérkeztem Bukarestbe, ahol nagy szerencsémre a táncvilág azonnal magával ragadott. Időközben megtanultam minél jobban beszélni románul. A hangsúly hosszú éveken át gondot okozott nekem, de végül sikerült elfogadtatni magam a színházi világgal, amelyben nem csakhogy megtanultam a nyelvet, de sokat javítottam a hangsúlyon is.

Az egyetemet 2004-ben fejeztem be. Nem mondathatom, hogy azonnal ráléptem a színészi pályára. Ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor azt kell mondanom, hogy csak az utóbbi években értettem meg, hogy mit jelent tulajdonképpen a színészet, és kezdtem tanulni-gyakorolni e szakmát. De ezért nem csak én vagyok a felelős. Ha belegondolok, az egész színházi rendszert kellene felelősségre vonnom azért, amiért engem formált, jobban mondva, amely útamban állt pályám alakulásában, kezdve az egyetemtől egészen a szánalmas rendezőkig és felelőtlenségig, amelyet a színházak tanusítottak saját alkalmazottjaikkal vagy bedolgozó színészeikkel szemben. A színházi világ jelenleg sok szomorúságot rejt magába, függetlenül attól, hogy hogyan látszik kivülről ez a világ. Mindenki csak funkciókra vágyik, még akkor is, ha nincs semmilyen reális, konkrét elképzelése, víziója, vagy felelősségérzete azzal a világgal szemeben, amelyben élünk. A romániai színházi világ legnagyobb problémája az, hogy nem a jelenben élünk, nem 2019-ben vagyunk, ugyanis mindenhol csak azt lehet hallani, hogy hogy volt 30-40 évvel ezelőtt. Nem vagyunk tudatosak afelöl, hogy a hazai színészek mintegy 80%-nak nincs egy stabil munkahelye, de ez sem is lenne annyira gond, ha  létezne a független színészi státusz, de nincs ilyen.

Ami a projekteket illeti, ez év őszén az alábbi bemutató előadásokban léptem színre:

A New and Better You de Joe Harbot színdarabban játszottam, amely egy jelenkori angol szöveg és amelyet először fordítottak le románra. Maga a szöveg az influencerek világát mutatja be, szedi darabokra, amely nagyon érvényes a mi világunkra is, amelyben élünk. Két igazi színésznővel játszom: Judit Statevel és Edith Alibeccel. Mindketten nagyon jól tudják, hogy milyen világban élnek, de ugyanakkor nagyon figyelnek arra, hogy mit nyújtanak a publikumnak. Az előadást a Grădina Icoanei Park közelében található Point Art Hub kulturális központban mutatjuk be.

Egy másik premierre, a Steady Rain bemutatójára (forgatókönyvíró: Keith Huff, ugyancsak ő írta a House of Cards és a MadMen darabokat is)  nemrég került sor. Az „Esőben” című színdarab két szereplős detektívörténet, amelyet Marius Manoleval játszom. Mindketten egyetértettünk azzal, hogy az utóbbi években színre vitt előadások legnehezebb darabja. A  Steady Rain producere az Avangardia Színház és a Cinema Pro filmszínházban mutatjuk be.

A Magic is a condtition thar kills people in all kinds of perfromative hazard, a harmadik premier, amelyet Andreea Novak koregráfussal játszottam. Az előadás rólunk szól, művészeti világunk válságáról, arról, hogy a semmiből, egy olyan helyiségben, amelyet senki sem támogat, hogyan lehet színházi előadást alkotni. A színdarab prodúcere a Caleido fesztivál, amely a sokszínűségre és nem a szórakozásra helyezi a sújt. A színdarab kimondottan a bukaresti Linotip Független Koregráfiai Központ termére szabott. A színdarab meztelen jeleneteket is tartalmaz és ezért nem ajánlott 16 éven aluliak számára.

A negyedik premiert a Bukaresti Nemzeti Színházban mutattuk be, ahol jó magam is alkalmazott vagyok és más 11 előadásban is fellépek. A „Három Nővér” Csehov legismertebb színművének adaptációjáról van szó, amelyet Radu Afrim rendezésében vittünk színre. A színdarab a szabadságról szól, mondhatnám úgy is, hogy Radu szabadság-gyakorlásáról, amelyre kevés más rendező vállalkozna”.

Megkérdeztük a színészt, hogy milyen érzéssel indult útnak, milyen  helyzetekkel szembesült Bukarestben, mind Kovászna megyei magyar, szakmai beilleszkedése során?

„Én egy nagyon nyított ember vagyok. Sok emberrel találkoztam, amióta Bukarestben élek és  a szerencse úgy hozta, hogy ezek közül nagyon sokkal együtt is dolgoztam. Azonban, minden nyítottságom ellenére nagyon kevesen voltak akik igazából megmozgattak és akik mellett jó volt létezni, rövidebb vagy hosszab ideig.

Ha jól belegondolok csak a középszerű emberek botlottak bele a román-hangsúlyomba, akiktől semmit sem tudtam elsajátítani, mivel nem segítettek, míg mások hangsúlyomnál mélyebbre láttak bennem és segítettek abban, hogy leggyőzzem a nyelvi korlátokat. Magyarként más kellemetlen helyzettel nem szembesültem, ellenkezőleg, mindenhol szeretettel fogadtak”.

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan látszik Bukarest Kovászna megyéből és hogyan látszik, amikor itt élsz, Téglás István elmondta:

Kovászna megyéből érkezve, Bukarest kezdetben egyfajta sikertelen New Yorknak tűnik. Amikor először jártam New Yorkban az volt az érzésem, hogy Bukarestben vagyok. Jön, hogy kacagjak, de ez a valóság. Míg Kovászna megye innen, Bukarestből nézve, ugyanolyan szürke, mint ahogyan ezt az otthoniak látják.

Gyakran beszélek a kovásznaiakkal, akik megakarnak győzni afelöl, hogy jobban vegyek részt az ottani közösségek életében, de egyelőre nem vagyok képes erre, mivel nagyon foglalt vagyok. De remélem, hogy a közeljövőben ezt is megtudom tenni”.

Megkérdeztük Téglás Istvánt, hogy a kétnyelv ismerete mennyire befolyásolta életét? Mi mondható el ebből a szempontból? Van amit tanuljunk egymástól?

„A kétnyelv ismerete egy valóság, amelyben élünk, de amelyet figyelmen kivül hagynak, mind bármi mást ebben az országban. A líceumi évek alatt alig tudtam pár szót románul és emiatt nagyon sok nehézséget kellett elszenvednem. Ez tulajdonképpen nem is olyan nagy akadály, hiszen napjainkban bárki elég gyorsan megtanulhat egy idegen nyelvet. Ezt jobban tudják a külföldiek, akik ha harmadszorra jönnek Romániába már elég jól értik, amit mondunk nekük és arra törekednek, hogy mielőbb megtanulják a nálunk fele beszélt nyelveket.

Az az érzésem, hogy az idők során egy mély szakadékot ástak az egymásmellett élő két nép között. Hadd mondjak egy példát: néhány hónappal ezelőtt felhívott telefonon valaki egyik cégtől, aki magyar szinkronhangot akart egy reklámterméknek, amelyet nem Magyaroszágnak, hanem a romániai magyaroknak szánt. Elutasítottam az ajánlatot és világosan megmagyaráztam az okot is az illetőnek. Elmondtam neki, hogy nem értek egyet azzal, hogy egy cég, amely egy nagyon ismert terméket reklámoz azt az információt továbbítsa ezáltal az otthoniaknak, hogy nem kell nekük megtanulniuk románul ahhoz, hogy ebben az országban éljenek. Kiindulva ebből, ön elgondolokozhat azon, hogy mennyire jól kigondolt a romániai román-magyar kapcsolat megerősítése”.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja a kapcsolatot a bukaresti magyar közösséggel és az otthoniakkal, Téglás István leszögezete:

„A bukaresti magyar közösséggel  csak a Balassi Magyar Intézet révén tartom a kapcsolatot. Ide gyakran meghívnak, különböző kultúrális eseményekre – szerencsére sok és nagyon jó ilyen esemény van itt -, de magán jellegű akciókat is szervezünk, például, abban az esetben, amikor valaki meghal és nincs senki hozzátartozója akire a magyar nyelvű könyveket hagyja.

A szülőföldiekkel is tartom a kapcsolatot bizonyos találkozók vagy műhely-beszélgetések révén, amelyeket én tartok meghívottként. Sajnos, elég ritkán tudok hazamenni”.

Kérdésünkre, hogy véleménye szerint mit kellene tenni azért, hogy a románok és magyarok jobban megismerjék egymást, illetve közeledjenek egymáshoz, a színész így fogalmazott:

„Elsősorban, nem kötelezheted az embereket arra, hogy valamit tegyenek, másodsorban, szerintem, ezt akarniuk kell azoknak, akik nincsenek vezetőségi beosztottságban, hiszen minden innen indul ki, természetesen, ha országos tervről beszélünk. Másfelől, a magán jellegű kapcsolatok jól működnek, nevetséges lenne erről beszélni más megfogalmazásban. Körülöttem már évek óta senki sem kérdőjelezi meg a másik nemzetiségét, egyik oldalról sem”.

Kérdéseinkre Téglás István színész írásban, e-mailben válaszolt.

Foto:caleido.ro

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.