0 0
Read Time:1 Minute, 9 Second

A www.szekelyhon.ro szerint Kovászna megyében legalább 51 ezer szavazatot kell összegyűjteni, hogy a legpesszimistább forgatókönyv szerint is az RMDSZ elérje az EP választásokon az 5 százalékos bejutási küszöböt. Tamás Sándor a szövetség háromszéki elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy kiszámolták, mennyi szavazatra van szükség a legrosszabb helyzetben is, vagyis abban az esetben, ha az alkotmánymódosító referendum által mozgósított románok nagy számban mennek el szavazni.
S
mint megjegyezte, arra a konklúzióra jutottak, hogy országos szinten összesen 435 ezer szavazatra van szüksége az RMDSZ-nek. Ezt leosztották megyékre és településekre, és így jött ki, hogy Háromszéken 51 ezer voksra lenne szükség. Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a helyhatósági választásokon megyei tanács elnökjelöltként 53 ezer szavazatot kapott, az RMDSZ listára pedig 51700-an szavaztak, tehát becsléseik szerint az EPválasztásokon is összegyűl a szükséges szavazatszám.

Az RMDSZ-en kívül más magyar párt nem tudja összegyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer támogató aláírást, vélekedett Tamás Sándor, hozzáfűzve, hogy meglátásaik szerint az RMDSZ listáról két jelölt juthat be, a háromszéki szervezet azt kérte, hogy az egyik székelyföldi legyen, így Sógor Csabát és Winkler Gyulát támogatják az első két helyre.
Ugyanakkor azt is kérték, hogy a lista első tíz helyezettje között szerepeljen egy háromszéki is.
Igy, megyénkből hárman kerülnek fel az RMDSZ EP-listájára, nevezetesen Benkő Erika, akit a nőszervezet támogat, valamint, Klárik Attila és Demeter Ferenc, akiket a területi szervezet, illetve az ifjak támogatnak” összegezte Tamás Sándor.

 

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.