Kik a felelősök az amerikai heroinkatasztrófáért? Hol rontotta el az Egyesült Államok kormányzata a heroinfogyasztás elleni küzdelmet, amely ma – közel hatszázezer függővel, 51 milliárd dolláros egészségügyi költséggel – már az amerikai szövetségi államok igazi rémálma? Csak tavaly többen vesztették életüket herointúladagolás miatt, mint ahányan elestek a vietnami háborúban. Egy másik számítás szerint háromhetenként annyi amerikai hal meg herointúladagolásban, ahányan 2001. szeptember 11-én a Világkereskedelmi Központ (WTC) elleni terrortámadásban – közel háromezren. Az áldozatok száma évről évre folyamatosan, gyorsuló ütemben nő: 2014-ben több mint 47 ezren, 2015-ben 52 400-an, 2016-ban viszonyt már 59 700-an végezték így.
A spanyol El País egyik mellbevágó riportja arról szól, hogy az amerikai törvényhozás elkésett, amikor a közelmúltban több mint egymilliárd dollárt szavazott meg az ellenlépésekre egy rendkívüli terv keretében, miközben minden egyes tagállam a saját útját járja. Ezért pártol radikális megoldást többek között Richard K. Jones seriff, aki Ohio államban a 376 ezer lakosú Butler megye rendjéért felel. Megtiltotta rendőreinek, hogy beadják az életmentő gyógyszert a yonkie-knak, vagyis azoknak a heroinfüggőknek, akiket hiába hoznak vissza az életbe – évente akár több tucatszor –, újra meg újra visszaesnek. Csak a közpénzt pazarolják rájuk, amikor emberei beadják a függőknek a túladagolás hatásait gyorsan és részben vagy teljesen megszüntető, 40 dolláros Narcan nevű szert – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy embereinek a bűnmegelőzés a feladatuk, nem az életmentő elsősegélynyújtás.
Országszerte 2016-ban 1,3 millió alkalommal láttak el olyan betegeket kórházakban, akik ópiumszármazékokkal adagolták túl magukat. Vannak olyan drogfüggőik, akiket egy hónap alatt hússzor kellett újraéleszteni ezzel a drága gyógyszerrel.
A szintén Ohio állambeli Daniel Picard, az 50 ezres lakosú Middletown republikánus – kinyilvánítottan katolikus vallású – tanácsosa továbbfejlesztette az ötletet: ne kapja meg a gyógyszert, aki nem fizet a harmadik életmentés után pénzzel vagy szociális munkával. Ő is számokkal és a magas költségekkel magyaráz. Egy kezelés 1104 dollárba kerül, és ha az illető belehal a túladagolásba, akkor 700 dollár a hamvasztás. Tavaly 526 túladagolásos eset volt a városban, 72-en nem élték túl, idén az első negyedévben már 596, illetve 54 ez a mutató.
Forrás: mno.hu
Foto: Magyar Nemzet
Average Rating