Háromszéki polgármestereket fogadott nemrég Brüsszelben Sógor Csaba és Winkler Gyula. Az RMDSZ két Európa Parlamenti képviselője által szervezett találkozón részt vett Dacian Cioloş mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős európai biztos is.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselőt a megbeszélések témáiról és a levont következtetésekről kérdeztük. Mint elmondta: “Teritékre került minden, ami a mezőgazdaságot illeti. Dacian Cioloş, az Ezurópai Unió mezőgazdasági biztosa tájékoztatta a polgármestereket arról, hogy mi várható a következő hét évben a mezőgazdaság és az agroturizmus terén. A polgármesterek pedig feltették kérdéseiket. Nyilvánvaló, hogy más amikor közvetlenül az európai biztostól tudnak meg dolgokat, aki konrétan válaszolt kérdéseikre. A jövő arról szól, hogy a kisterületeken földművelést végző fiatal gazdálkodó emberek is akkor tudnak még több pályázati pénzhez jutni, hogy ha összefognak – nevezzük ezt társulásnak vagy egyesülésnek. Természetesen, ha külön maradnak akkor is kapnak támogatást. A végső következtetés az volt, hogy a polgármesterek még inkább meggyőződtek abban, hogy azért nem hiába van itt, Brüsszelben, egy-két ember, hiszen hallhatták, hogy annak idején két konferencián, hogyan lobbyztunk a mezőgazdasági támogatásokért; tudunk tenni itt közösen, a román és a magyar néppárti és nem néppárti kollégákkal együtt. A polgármesterek konkrétan láthatták, hogy itt hogyan múlik az életünk – egyes mezőgazdasági kérdésekben – egy-két szavazaton. Nyilvánvaló, hogy amikor az ember élőben, közvetlen forrásból tájékozódik az mindig jobb, mint ha papíron, írott formában értesül. Nagy előnye volt Romániának, a térségnek, Kelet-Európának az, hogy egy romániai mezőgazdasági biztos van itt. Cioloş úr beszél magyarul is, hiszen magyar faluból származik, szilágysági ember, ismeri a kisterületeken gazdálkodók problémáit és abban erősödtünk meg mindannyian, mármint a polgármesterek és mi is, hogy nem hagyta magára a kistermelőket sem”.
Average Rating