0 0
Read Time:2 Minute, 35 Second

Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja, december 4 és 6 között Erdélybe látogatott az Európai Nemzetiségek Föderativ Uniója (FUEN), valamint a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége meghívására, mely alkalommal a “Kisebbségi magyar közösségek: küzdelmek  és lehetőségek” cimű konferencián vett részt, amelyet Kolozsváron és Marosvásárhelyen tartottak.

E találkozón a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) a szervezet kommunikációs alelnöke, Ferenc Csaba, képviselte.

Megkérdeztük Izsák Balázsot, az SZNT elnökét, hogy miért nem vett részt jómaga az ENSZ különmegbizottjának látogatásán?

“Rendkivül fontosnak tartom az ENSZ magas rangú tisztviselőjének látogatását. Nem egy helyes megközelités, hogy helyettesemet küldtem el, mivel volt egy előzetes munkaprogramunk, melynek során nekem Kolozsváron kellett volna részt vennem egy találkozón, és ennek megfelelően megszerveztem, hogy Kolozsváron is és Marosvásárhelyen is képviselve legyen a Székely Nemzeti Tanács. Időközben a kolozsvári program megváltozott, de már nem tudtam felboritani az előzőleg megállapitott programunkat. A kolléga rendesen felkészült, képviselte az SZNT, amely nem egyszemélyes, ezt rendkivül fontosnak tartom hangsúlyozni”.

Arra a kérdésre, hogy milyen meggyőződéssel, benyomással tér vissza Ferenc Csaba alelnök e találkozóról, Izsák Balázs azt javasolta, hogy beszéljünk személyesen az alelnökkel, „hiszen ő is az SZNT ugyanazon céljait jeleniti meg, mint a tanács elnöke”.

„Azok a doumentumok, amelyekkel Ferenc Csaba megjelent e találkozón, egy közös munka eredménye, ezek összeállitásában mindannyian dolgoztunk. Az ENSZ-megbizottnak átadott  egy dokumentum, ami egy közös munkaterméke. Ez a lényeges, ez a fontos, és nem az, hogy történetesen ki van ott az SZNT részéről. Meggyőződésem, hogy Ferenc Csaba kommunikációs alelnökünk megfelelően képviselte az SZNT”, hangsúlyozta Izsák Balázs.

 Arra a felvetésünkre, hogy hogyan kommentálja Pászkán Zsoltnak, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértőjének a magyar közszolgálati TV-nek, az M1-nek adott nemrégi kijelentését, miszerint  a gyulafehérvári nyilatkozat leginkább az akkori erdélyi románok Bukaresttel szembeni félelméről szólt, az erdélyi románok politikai képviselői maguknak akartak autonómiát Bukaresttel szemben, maguknak akartak döntéshozatali lehetőségeket, az SZNT elnöke elmondta:

Egyetértek Paszkán Zsolttal. Azt tudni kell, azonban, hogy a gyulafehérvári határozat egy összetett szöveg, érdemes az egészet elolvasni. A szövegből a magyar szakértő kijelentése is kiderül. A magyarországi románok nem igérhettek a román állam helyett, de szövegbe foglalták, hogy milyen elképzelésük van Romániáról, ami rendkivül fontos. A dokumentum egy több pontból álló határozat. Nem az én illetékes területem, történelmi szempontból is számba kell venni, a mai viszonyokba kell elhelyezni a szöveg tartalmát. Én arra kaptam meghatalmazást, hogy a székely autonómiatörekvést képviseljem. Ennyit tudok mondani. Amúgy érdekelt és elolvastam a határozatot elejétől végig. Sok érdekes dolog van a határozatban. Példaul a területi követelést nemcsak Erdélyre, hanem a teljes Bánságra kiterjeszti, erről nem igazán szokás beszélni, és úgy határozza meg, hogy a Duna és a Maros közötti Bánság, amely magyarországi és szerbiai területeket is tartalmaz”.

A jövő évi tervekkel kapcsolatos kérdésünkre, megemlitette a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésüket, “amiért már öt éve folyik a per a luxemburgi biróságon”

“Várjuk a törvényszék döntését és reméljük, hogy az év elején megszületik a döntés, és reméljük, hogy megnyerjük a pert, reméljük, hogy a per arra ösztönzi az Európai Bizottsagot, hogy a kezdeményezést bejegyezze. Én erre helyezem  a hangsúly, mert ha ez megtörténik, akkor megkezdhetjük az egymillió aláirás összegyűjtését”, mondotta az SZNT elnöke.

Az interjút készitette: Balázs Magdolna

Foto: PestiSrácok

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.