Borbély László államtanácsos részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által november 18-19-én szervezett dohai (Katar) magas szintű konferencián, amelyen megvitatták a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődésre és e programterv gyakorlatba ültetésére hivatott eszközök finanszírozását.
A találkozó, amely az ENSZ-tagállamok minisztereinek, illetve a konferenciát vendégül látó Katar magas rangú tisztségviselőinek részvételével zajlott, tulajdonképpen előkészítette a 2018-ban sorra kerülő Magas Szintű Politikai Fórum megszervezését. A konferencia célja: a fenntartható fejlődési célok finanszírozásának útjában álló kihívások felkutatása és a tagállamok által alkalmazott jó gyakorlatok ismertetése volt, szem előtt tartva az új kezdeményezéseket és az innovációt.
A konferencia részvevői egyetértettek azzal, hogy az emberiségnek nem szabad megfeledkeznie, például, a 2008-as pénzügyi válságról, de ugyanakkor egy méltányos jövő fele kell tekintenie. A világ legtehetősebb 1%-nak kezében van a globális vagyon 50%-a, ami nem jelent egy életképes, hosszútávú fenntartható stratégiát.
A részvevők kihangsúlyozták a politikai akarat és a különböző állami intézmények közötti együttmüködés, akárcsak az Agenda 2030 gyakorlatba ültetésére hivatott nemzetközi együttmüködés fontosságát. A nemzetközi pénzintézményeknek és a regionális bankoknak szorosabb együttműködésre kell törekedniük.Ugyanakkor meg kell teremteni az intézményes keretet az Agenda 2030 gyakorlatba ültetése és összehangolása céljából, valamint számszerűsíteni kell a fenntartható fejlődési projekteket a nemzeti többéves költségvetésekben. A 2015-ben Addisz-Abebában tartott csúcstalálkozón meghatározták az irányadó mutatókat, amelyeket figyelembe kell venni a finanszírozás terén. A kérdés nem az, hogy honnan állítjuk elő a több pénzt, hanem az, hogy hogyan járunk el, hogy hasznosabban alkalmazzuk a fejlődést célzó projekteket.A becslések szerint, világviszonylatban 5-7 trillió dollára van szükság az Agenda 2030 gyakorlatba ültetéséhez, ami a globális GDP 3%-át teszi ki.
Borbély László államtanácsos, aki meghívott előadóként vett részt, a miniszteri kerekasztal-beszélgetésen beszámolt a Romániára utaló esettanulmányról, és ismételten megerősítette Románia vállalását a 2008-as Fentartható Fejlődési Stratégia felujítására, valamint az Agenda 2030 gyakorlatba ültetésének monitorizálásához szükséges mutatók kialakítására.A 2018-as Magas Szintű Politikai Fórumon Románia előterjeszti az országos önkéntes jelentést. Az EU Tanácsa soros elnökségének átvétele Románia által 2019-től, további lehetőséget nyújt arra, hogy a román elnökség alatt a fenntartható fejlődést prioritásnak tekintsék.
A konferencián Borbely László államtanácsos Achim Steinerrel, az ENSZ Fejlesztési Programjának (United Nations Development Programme; UNDP) adminisztrátorával és Körösi Csabával, Magyaroszág Elnöki Hivatala keretében működő Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság vezetőjével találkozott, akiket meghívott, hogy vegyenek részt Románia új Fennntartható Fejlődési Stratégiájának bemutatásán, amelyre 2018 első részében kerül sor.
Sursa: A Fenntartható Fejlődési Főosztály közleménye
Average Rating