0 0
Read Time:1 Minute, 1 Second
12361120-20050905_v2_peter-balaz
Forrás: hn.hnonline.sk

“Ázsiáról lemaradtunk, irány Afrika”

Miközben a magyar kormányt és a külgazdasági vezetést számos bírálat érte az úgynevezett keleti nyitás kapcsán, addig a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem professzora azt fájlalja, hogy Szlovákia erről lemaradt, írja a szlovákiai magyar hirportál felvidék.ma
Peter Baláž tanszékvezető egyetemi tanár aTASR szlovák hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: véleménye szerint Ázsiában és a kínai enklávéban már késő lenne a szlovák vállalati aktivitást támogatni, esetleg Vietnamban, Indonéziában és a későbbiekben Kambodzsában, Laoszban és Bangladesben lenne némi tér Szlovákia számára.
Nem maradt más, mint hogy Szlovákia a befektetési tevékenységét a fekete kontinens felé irányítsa. Annak ellenére, hogy Afrika nagyon nehéz terep, a szlovák és cseh cégeknek komoly hagyományai vannak ott. “Ha megújítanánk azt, amit 30-40 évvel ezelőtt ott építettünk, az rendkívül előnyös fejlődési terület lehetne sok-sok szlovák cég számára” – mondta a professzor. Elsősorban Kelet-Afrika, különösen Etiópia lehet a legjobb célpont. “Valamilyen oknál fogva keményfejűen tartjuk az Európai Uniót, ahol pedig már minden kártyát leosztottak. A másik oldalon viszont ott van a harmadik országok kiaknázatlan szegmense, az afrikai kontinens, ahol csodás lehetőségeink vannak” – nyilatkozta Peter Baláž.
Ugyanakkor azt is hozzátette,  erre egyelőre sem ideológiailag, sem rendszerszinten nem vagyunk felkészülve.

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.