MPP: Biró Zsoltot „bérkifütyölték” Marosvásárhelyen

bzsA Magyar Polgári Párt (MPP) szerint az Erdéyi Magyar Néppárt (EMNP) „bérfütyülői” fütyülték ki az MPP elnökét, Biró Zsoltot Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján.

A 2016. március 16-án kiadott közleményében a párt megütközésének és felháborodásának adott hangot a Székely Szabadság Napjának megzavarása kapcsán.

„Elítéljük az Erdélyi Magyar Néppárt bérfütyülőinek magatartását, akik a marosvásárhelyi megnyilvánulásukkal felmérhetetlen kárt okoztak az autonómia ügyének”, áll a közleményben.

Az MPP emlékeztetett arra, hogy a rendezvényt megelőző napokban az erdélyi politikai pártok képviselői közös nyilatkozatban tiltakoztak az erdélyi magyar közösségben félelmet keltő magyarellenes politikai lépések ellen, és kifejezték összetartozásukat és szolidaritásukat. A nyilatkozatban leszögezték: az autonómia szükségességének egységes kinyilatkoztatásán túl a megvalósítás részleteiről nem kívánnak egymással vitát folytatni a 2016-os választási év kampányaiban.

„Mindennek ellenére, úgy tűnik, van, akiknek semmi sem drága. Pártrendezvénnyé silányítva a székely szabadság napját nem csak a székely vértanúk emlékét gyalázták meg, de az autonómia ügyét is kompromittálták” – fogalmazott az MPP közleménye.

A párt ugyanakkor megköszönte mindazoknak a jóhiszemű résztvevőknek a fáradságát, akik személyes jelenlétükkel is fontosnak tartották kifejezni az autonómia iránti elkötelezettségüket. „A csőcselékként viselkedő bérfütyülőkkel szemben az ő magatartásuk a példaértékű!” – áll a Magyar Polgári Párt pénteki közleményében.

 Az EMNP elutasította az MPP vádját

   Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben adott hangot felháborodásának amiatt, hogy egy pénteki közleményben a Magyar Polgári Párt (MPP) az EMNP  “felbérelt fütyülőinek” tulajdonította Biró Zsolt MPP-elnök kifütyülését a székely szabadság napján Marosvásárhelyen.

 Az EMNP szerint Marosvásárhelyen a tömeg “spontán módon nyilvánított véleményt Bíró Zsoltról és az ő két éve tartó politikai ámokfutásáról”. Az EMNP szerint az MPP-nek mások vádolása helyett szembe kellene néznie azzal, hogy “az RMDSZ-t minden áron kiszolgálni akaró lakájpolitikája erkölcsi bukást eredményezett, és politikai bukást vetít előre”.

    A marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél tartott csütörtök délutáni megmozduláson Biró Zsoltot a rendezvényről intézményesen távol maradó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségeseként fütyülték ki. A politikus a megírt beszédét félretéve kijelentette: “Ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve.”

    Az MPP pénteken kiadott közleményében az EMNP  által “felbérelt fütyülőknek” tulajdonította a történteket. Példátlannak tartotta, hogy éppen a magyar közösség soraiból “felbujtott provokátorok” zavarták meg a rendezvényt.

Megjegyezzük, hogy nem Biró Zsolt az egyetlen erdélyi magyar pártelnök, akit nyilvánosan kifütyülnek. Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének tavaly március 15-én, a sepsiszentgyörgyi ünnepi rendezvényen mondott beszéde közben többször is füttykoncert hangzott fel a közönség soraiból, bekiabálók „hazaárulónak” nevezték a politikust. Kelemen később azzal reagált újságírók érdeklődésére, hogy „ez a demokrácia”. Az RMDSZ elnöke azóta nem nagyon mutatkozik a nagyobb nyilvánosság előtt.

Foto: www.maszol.ro

 

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.