A koronavírus-járvány miatt nehéz körülmények között, de mégis megtartják Székelyföld Autonómiájának Napját – jelentette be kedden Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Amint az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt a gyülekezési jogot több helységben korlátozták a hatóságok. Arra kérte a helyi szervezőket, hogy vegyék figyelembe a hatályos korlátozó intézkedéseket.
“Ilyen körülmények között kérjük egyrészt azon települések lakóit, ahol nem lehet gyülekezni, hogy otthonaikban emlékezzenek meg Székelyföld Autonómiájának Napjáról, az ablakokba kihelyezett gyertyákkal, a székely zászló kitűzésével, vagy akinek erre lehetősége van, egy lármafa, egy máglya meggyújtásával a saját udvarában vagy kertjében, vagy esetleg egyházi vagy közbirtokossági magánterületen” – közölte az SZNT elnöke.
Izsák Balázs ugyanakkor kijelentette: semmilyen korlátozó intézkedés nem tiltja viszont a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésének aláírását, valamint az erre buzdító közösségi oldalak népszerűsítését. És semmi, de semmi nem tiltja, hogy közösen imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért.
Forrás: MTI
Foto:m.vajma.info
Average Rating