0 0
Read Time:3 Minute, 36 Second

Segesvár ad otthont ismét a “ProEtnica” Fesztiválnak, amely az Etnikumközi Ifjúsági Oktatási Központ Egyesület művészeti rendezvénye. A 19. alkalommal megrendezett fesztiválon 2023. augusztus 24-27. között Románia 20 etnikai közösségét képviselő folklóregyüttesek vannak jelen.

A programban szereplő események nagy része a segesvári Középkori Citadella tér színpadán zajlik, itt kerül sor a nemzeti kisebbségek szervezeteinek amatőr és hivatásos művészei által bemutatott zenés és táncos előadásaira is.

Ezzel párhuzamosan előadásokat, konferenciákat, panelbeszélgetéseket tartanak  az etnikai csoportokról és a kultúrák egymás mellett éléséről, “A kultúrák közötti párbeszéd Agorája” égisze alatt, de lesznek kerekasztal-beszélgetések a népcsoportok irodalmáról és kultúrájáról az “Irodalmi Szalon” keretein belül, valamint, kiállítások és könyvvásár.

Az UNESCO Világörökség részét képező Segesvár négy napra a romániai egymás mellett élő etnikai csoportok találkozási pontjává vált, amelyek jogaikban egyenlők és szabadon kifejezhetik sajátos kultúrájukat és értékeiket. A védelem céljábó megépitett, és a történelemben egyetlen etnikai csoport számára fenntartott fellegvár nagylelkűen megnyílik a nemzeti kisebbségek előtt, az etnikumok közötti párbeszéd és béke jegyében.

A ProEtnica Interkulturális Fesztivál részeként immár 6. alkalommal megrendezett „ProEtnica” Interkulturális Nyári Akadémia központi témája a demográfiai változások hatása a romániai nemzeti kisebbségekre és az interetnikus kapcsolatokra.

A ProEtnica Interkulturális Akadémiát a Divers Egyesület szervezte augusztus 21-27 között Marosvásárhelyen és Segesváron, az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központtal (IbZ) együttműködve, és a Maros Megyei Tanács anyagi támogatásával. Az idei rendezvényen az Európai Unió tagállamaiból több mint 20 fiatal vesz részt.

A panelbeszélgetéseken szó lesz az európai nemzeti kisebbségek jogairól, Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökének részvételével, valamint a demográfiai változások hatásairól az interetnikus és vallásközi kapcsolatokra a Pro Europa Liga társelnökének, Smaranda Enache előadásában.

Ugyannakor szó lesz arról is, hogy mit jelent a „ProEtnica” Fesztivál a nemzeti kisebbségek számára. Ezen az előadáson jelen lesz Volker Reiter, a segesvári IbZ elnöke is. Radu Carp, a Bukaresti Egyetem professzora a nemzeti kisebbségek népszámlálásáról és ennek a közpolitikára gyakorolt ​​lehetséges hatásáról tart előadást. Ciprian Iftimoaei, az Országos Statisztikai Intézet igazgatójával a jelen levők megvitatják a romániai kisebbségek számát és dinamikáját a nép- és lakásszámlálás adatainak fényében – összehasonlitva a 2021-es népszámlálás adatait a 2011-el. Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályának államtitkára a nemzeti identitás megőrzéséről értekezik a jelenlegi demográfiai változások kontextusában.

Egy másik témakör a demográfiai változások a roma kisebbség és többség kapcsolatára gyakorolt ​​hatásával foglalkozik, Iulian Paraschiv, a Romák Nemzeti Ügynöksége elnökének részvételével, de teritékre kerül a demográfiai változások nemzeti kisebbségekre gyakorolt ​​hatásai is a történelem során, amelyről dr. Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója tart előadást.

A ProEtnica Interkulturális Fesztivál Irodalmi Szalonjában a „Roma kultúra – emlékezet, képek, támpontok” témakörrel kerül sor vitára dr. Delia Grigore, az „Amare Rromentza” Roma Központ Egyesület elnökével, a Bukaresti Egyetem Roma Nyelv és Irodalom Tanulmányi Programjának tanárával.

A fesztivál igazgatója, Volker Reiter, az IbZ elnöke kihangsúlyozta, hogy Segesvár a tolerancia és az etnikai pluralizmus interkulturális párbeszédének fővárosa lett.

 “Ez egyben Románia legnagyobb nemzetiségi fesztiváljának is az érdeme, amely első kiadásától, 2001-től, egészen a 19-ik kiadásáig, amelyet most szerveztünk meg, felvitte a ProEtnica márkát a világtérképére. Ezúttal is kifejezésre juttatjuk köszönetünket a Kulturális Minisztériumnak, a Világszerte élő románokért felelős főosztálynak és Németország bukaresti nagykövetségének az esemény finanszírozásáért, valamint a Maros Megyei Tanácsnak, amely a fesztivál idei kiadását a szolidaritás és a nemzeti értékkincstár iránti tisztelet bizonyítékává tette”, nyilatkozta Volker Reiter, a feztivál igazgatója, aki hozzátette, hogy Románia a pluralizmus, a demokrácia és a béke példája.

Irina Cajal, a Kulturális Minisztérium nemzeti kisebbségekért felelős államtitkára továbbította Raluca Turcan tárcavezető üzenetét, aki köszönetet mondott a szervezőknek, hogy létrehozták ezt az eseményt, amely híd szerepet tölt be az etnikumok közötti parbeszédben, és célja a kultúra, a nyelv és a kulturális örökség fejlesztése Romániában, előmozdítva a kultúrális, nyelvi és vallási identitás érvényesítését.

Irina Cajal megemlitette dr. Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja volt elnökének hozzájárulását a ProEtnica fesztivál megszervezéséhez, aki az első kiadástól kezdve támogatta az esemény rendezőit. Aurel Vainer emlékére a minisztérium képviselője  a “Shalom” köszöntéssel fordult a résztvevőkhöz.

Dincer Geafer, az Etnikumközi Kapcsolatokért felelős Főosztály helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy Segesvár 20 éve az etnikumok közötti párbeszéd, valamint a kulturális és interetnikus multikulturalizmus európai fővárosa.

Megjegyzendő, hogy a ProEtnica 2023 fesztivált a Kulturális Minisztérium, a Kormány Interetnikai Kapcsolatokért felelős Főosztálya és a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetsége finanszírozta, az Országos Roma Ügynökség és a Romák Nemzeti Kulturális Központja, a Romano Kher támogatásával.

Forrás: agerpres.ro

Fordította: Péterfy Tünde

Foto: Agerpres

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.