Az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoring bizottságának álláspontjáról a Székely Nemzeti Tanács elnökét kérdeztük.
Balázs Izsák az alábbiakat pontositotta:
„Ezeknek a hatarozatokat, amelyeket a sajtó autonómiahatározatoknak nevez, az önkormányzatok úgy fogadták el, hogy határozatba foglaltak tulajdonképpen egy kérést. Olyan hatarozatokról van szó, amelyek egy kérést tartalmaznak Románia kormánya és parlamentje felé. Az Európa Tanácshoz és más európai testületekhez tájékoztatás végett jutott el anélkül, hogy magában a kérésben lett volna bármilyen olyan elvárás is megfogalmazva, amit tőlük várnának az önkormányzatok. A határozatokat tájékoztatásul kapta meg az Európa Tanács Regionális és Helyi Kongresszusa. A kongresszus bürója a tavaly nyáron, a kisinyóvi ülésén úgy itélte meg, hogy olyan kéréssel fordultak a székelyföldi képviselők a bukaresti hatalomhoz, amelyben az Európa Tanács kongresszusa illetékes. Ezért megbizta a bizottságot, hogy fogalalkozzon ezzel a kérdéssel, tehát a büró, a kongresszus vezető testülete. A kongresszus főtitkára tájékoztatta a polgármestereket, hogy elküldte a monitoring bizottságnak, fölkérték, hogy tegyék napirendre. Ugyanakkor fölkérték Románia kormányát, hogy irásban közölje álláspontját ezekkel a határozatokkal kapcsolatban. Liviu Dragnea irásban megküldte válaszát, amely rendkivül sok furcsa dolgot tartalmaz, többek között olyat is mondott, hogy a kormányon levő RMDSZ – tehát ez a tavaky történt – támogatja a Ponta kormány reformtervét. Azóta Kelemen Hunor megcáfolt ezt a kijelentést. A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoring bizottságának lisszaboni gyűlésén az autonómiahatározatokról nem tárgyaltak, mivel az a két polgármester, aki korábban Székelyföldet képviselte az előbbi üléseken nem tudott ott lenni. Igy, a bizottság úgy döntött, hogy március 24-én, Strasbourgban vitatja meg az autonómiatervezeteket. Itt a monitoring bizottsag úgy vélte, hogy nem tartozik a hatáskörébe és visszaküldi a kongresszus bürójához. Tehát a monitoring bizottsag visszaküldte annak a bürónak, amelytől feladatként kapta. Jelenleg most újra a bürő asztalán van, annak a bürónak, amely úgy gondolta, hogy a hatáskörébe tartozik és neki kell foglalkoznia ezzel. Visszautasitásról azért sem lehet szó mert ezek a határozatok nem tartalmaznak arra vonatkozó kérést sem, hogy valamit döntsön. Most eljutottunk mégis odáig, hogy ha már érdemben foglalkoznak vele akkor helyesen kérte a székelyföldi képviselő, Klárik Attila, aki a kongresszus tagja, hogy a monitoring bizottság küldjön megfigyelőket a romániai közigazgatási átalakitási terv megfigyelésére. Úgy gondolom, hogy amig dönt a monitoring bizottság érdemes lenne, például, a Kisebbségi keretegyezmény titkárságanak vagy a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Kartája szakbizottságának is kikérni a vélemenyét”.
Az interjút készitette: Balázs Magdolna
Average Rating