Kivándorol Izraelbe Szegedi Csanád, a Jobbik volt alelnöke és EP-képviselője, a Magyar Gárda egykori alapítója, közölte nemrég a Jerusalem Post portál, mely szerint a volt politikus visszafojtott lélegzettel várja a pillanatot, amikor már izraeli állampolgárként harcolhat a nemzetközi antiszemitizmus ellen.
Szegedi a Cionista Világszövetség múlt napokban tartott budapesti konferenciáján jelentette be, hogy a feleségével és a két gyermekével együtt kivándorol Izraelbe. Most az izraeli lapnak, a Maarivnak adott interjújában beszélt a döntésről. „Izrael egy csodálatos ország, a zsidó létnek pedig sokkal több a pozitív, mint a negatív eleme. Azt hiszem, hogy az életében egyszer minden diaszpórában élő zsidó komolyan elgondolkodik a kivándorláson. Egy zsidó számára a legnagyobb ajándék Izrael Állam létezése, és a rémálom után, amelyet a családom a holokauszt alatt átélt, nagyon is része akarok lenni annak az álomnak, amelyet számunkra Izrael jelent”, nyilatkozta rajongva a Jobbik 34 éves politikusa,
A kivándorlás után – állítja – azonnal keres egy szervezetet, amelyben harcolhat a métely ellen. Azt még nem tudja, hogy beszáll-e az izraeli politikába, de a késztetés benne van – fűzte hozzá. A papírmunkán már túl van, a családjával csak várniuk kell, hogy az izraeli hatóságok rábólintsanak az állampolgársági kérelmükre.
Jakov Hagoel, a Cionista Világszövetség szervezője üdvözölte Szegedi döntését a kivándorlásról. Szerinte Szegedi története „inspirálóan hat” azon a Magyarországon, amelynek „közelmúltbeli jelentések szerint a 35 százaléka antiszemita”, főleg, hogy egy olyan politikusról van szó, aki néhány éve még az Országgyűlésből uszított a zsidóság ellen.
Más nem volt ilyen elnéző Szegedi jelenlétével szemben a budapesti konferencián. Heisler András Mazsihisz-elnök nyíltan sérelmezte, hogy a konferencia másnapján egy olyan egykori politikust bíztak meg szekcióvezetéssel, akivel Izrael hivatalos képviselője sem volt hajlandó találkozni.
Forrás: nol.hu
Foto:hirek.ma
Average Rating