Zárolták a román hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas Egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.
A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum.
“A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk” – áll az SZNT közleményében. A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét.
Forrás: MTI
Foto: Zi de Zi
Average Rating