Vasút és autópálya épülhet a tenger alatt

Európa legnagyobb közlekedési infrastrukturális fejlesztése kezdődhet meg Észak-Németország és Dánia között: a 18 kilométer hosszú, kétvágányú vasútvonalat és négysávos utat a tenger alatt, egy alagútban vezetik majd.

A kivitelezést többek közt a disznódelfinek miatt aggódó környezetvédők akadályozták, de a perek lezárultak. A megépült alagút két órával csökkenti majd a Hamburg és Koppenhága közötti vasúti menetidőt, növelve a környezetbarát és energiahatékony kötöttpályás közlekedés vonzerejét például a repüléssel szemben.

A világ leghosszabb kombinált vasúti és közúti alagútját engedélyezték a német bíróságok a napokban. A létesítmény Németország északi részét köti össze Dániával egy 18 kilométeres tenger alatti alagúttal. A fejlesztés, amelynek befejezését 2029-re teszik, Európa egyik legnagyobb infrastrukturális projektje, amely azonban évekre elakadt az ellene indított perek miatt. Most azonban a bíróság döntése reményt ad arra, hogy a létesítmény építése hamarosan megkezdődjön – tette közzé a TheMayor.eu.

A Fehmarn-szoros vasúti és közúti összeköttetését először több mint harminc évvel ezelőtt kezdeményezték az észak-német partok és Dánia között, de akkor még hídként képzelték el. Az évek során azonban a fejlesztők egyre nagyobb célokat tűztek maguk elé, és úgy döntöttek, hogy víz alatti alagútban kell vezetni a vasútvonalat és az autópályát.

A jelenlegi tervek szerint az építmény a németországi Puttgarden kikötőjét a dán Rødbyval köti össze, és így a jelenleg csaknem egyórás komputat az elkészült alagútban a járművek tíz perc alatt teszik majd meg.

A kezdeményező kormányok szerint a közúti-vasúti alagút megépítése fontos lépés a párizsi egyezmény által is elvárt karbonsemlegesség eléréséhez.

Dán oldalon már elkezdődtek a munkálatok. A német cégek késésben vannak, mivel a bírósági ügyek megakadályozták őket az építkezés megkezdésében. A pereket részben az alagút elkészülte után sok bevételt veszítő kompüzemeltető társaságok indították, másfelől a környezetvédők (Naturschutzbund, Nabu) kezdeményezték a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróságon.

A jogi eljárások nem értek véget, számos panaszt nyújtanak be még mindig az Európai Bíróságnál, de ezek várhatóan nem érintik a projekt megvalósítását, így az elkészülhet a tervezett időpontig. A mostani bírósági döntés azonban csak a nemzetközi szakaszra vonatkozik, a Schleswig-Holstein területén fekvő Lübeck–Puttgarden szakasz ugyancsak vitatott, ezért majd egy másik bírósági eljárást kell lefolytatni. Az EU ugyanakkor kitart álláspontja mellett, hogy a kötöttpályás infrastruktúra fejlesztése prioritás, mert ennek révén lehet teljesíteni a kitűzött klímacélokat.

Forrás:magyarnemzet.hu

Foto:bzi.ro

 

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.