0
0
Az Erdélyi Múzeum Egyesület (rövidebb nevén EME) I., Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meghívására, Egyed Emese professzor asszonnyal beszélgettünk a román főváros magyar művelődési életéről, a Magyar kultúra napja alkalmából 2019 január 21-én, Kolozsváron. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések mindig alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat is idéző szellemi és tárgyi értékeinket. Megtisztelő volt számomra, hogy köszöntöttem az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában egybegyülteket. Tehettem ezt a „kincses városban” kedves (volt) bukaresti valamint kolozsvári személyiségek, ismerősök, érdeklődők jelenlétében.
Egyed Emese professzor asszony és költő bevezető gondolatai és köszöntő szavai után beszéltem röviden a 204 éves magyar nyelvű oktatás és a református egyház történetéről a román fővárosban. Kiemeltem, hogy az elszármazott elődök a jobb élet reményében különböző korokban érkeztek Erdélyből Bukarestbe, a román fővárosba. Itt kereste Sükei Imre a Küküllő menti Szőkefalváról a magyar egyházkerületek ún.”elcsángált” híveit. Az általa felépített, első református templom és iskola a máig is működő bukaresti magyar nyelvű oktatás egyik alappilére.
A bukaresti magyarság létszáma alakulását illetően emlékeztettem a közönséget arra, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után újabb emigráns-hullám érkezett Havasalföldre, amelynek eredményeképpen gyarapodott a bukaresti magyarság és számottevő magyar közösség jött létre. 1854-től a magyarrégeni születésű Koós Ferenc református lelkész érkeztével új korszak nyílt a bukaresti magyarság életében. A közösségformáló, templom- és iskola-alapító személyiség, a román fővárosi magyarság mindmáig legkarizmatikusabb egyéniségének tartott református lelkésze, ahogyan Beke György értékelte. Koós Ferenc 15 éves bukaresti tevékenysége mindmáig meghatározó jelentőségű. 1875-ben Bartalis János lelkész egy újabb két tantermes, emeletes iskolát épített, ahol a tanítói lakás is helyet kapott.áűr
Az 1877-es függetlenségi háború után újabb magyar családok költöztek a fővárosba, így érezhetően megnövekedett a bukaresi magyarok létszáma. Tágasabb iskolaépületre volt szükség. 1889-ben a meglévő telek keleti részére emeletes épületet húztak fel – benne három nagy tanteremmel. 1958-ban a Ferdinand út 89. szám alatti helységbe költözött a magyar iskola, ahol ma is magyar nyelvű oktatás folyik, az Ady Endre nevét büszkén viselő, sok megpróbáltatáson átment bukaresti „skólában”. Hosszú éveken át olyan elismert pedagógusok dolgoztak itt az iskola fennmaradásáért, mint Takács Pál, Tulipánt Ilona, Megyeri Katalin, Pufulete Rudolf vagy Bejan Ibolya.
A bukaresti magyar nyelvű oktatás kapcsán szó volt arról is, hogy a Bukaresti Tudományegyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Fakultásán működő Hungarológia Tanszék 1968-tól létezik megszakítás nélkül. Jellegzetessége az, hogy kettős képzést biztosít: egyrészt a román ajkú hallgatók a magyart mint idegen nyelvet tanulják, másrészt a magyar diákok, a magyar érettségivel rendelkező fiatalok szakorientált képzésben részesülnek, felkészülhetnek például a magyar nyelv- és irodalomtanári pályára. De nemcsak arra. A tanszék történetét olyan nevek fémjelzik, mint Márton Gyula professzor, aki valójában elindította a magyar nyelvű oktatást a bukaresti Egyetemen, Szabó Zoltán nyelvészprofesszor, aki Kolozsvárról ingázott az „indulás” éveiben, Fülei Szántó Endre, aki 1986−1990 között vendégtanár volt államközi szerződés alapján, Murvai Olga nyelvészprofesszor, Molnár Szabolcs irodalomtörténész, Szilágyi N. Sándor professzor, Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész vagy Zsigmond Győző néprajzkutató. Murvai László tanügyi szakértő, aki a Tanügyminisztériumban dolgozott több mint 40 éven át, társult előadótanárként tanított az Egyetemen. Mindannyian számos szakkönyvet írtak, saját tudományos kutatásaik nyomán. Az Országos Tankönyvkiadónak is voltak magyar vezetői és szerkesztői, a 89-es események előtt és után is, mint például Györfi Ilona, Mosoni Magda, Negreanu Magda, Rózsa Mária, Dáné Károly és mások.
Az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején az akkori hatalom számos magyar értelmiségit „vonzott” Bukarestbe az ország különböző vidékeiről, az akkoriban létrehozott magyar kulturális intézmények működtetésére. Beszélgetésünk ettől kezdve azon állami közszolgálati intézményekről szólt, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak, és amelyek (nyelvi) jelenléte fontos szerepet játszott a román fővárosban. Ilyen volt a Román Rádió, amelynek magyar nyelvű szerkesztősége első adását 1945. május 2-án sugározta. Az adást Erdélyben, a Kárpátokon túl, Bukarestben és környékén lehetett hallgatni. Kiemelkedő szerkesztői közül megemlítem Nagy Csaba, Kovács János, Benedek Anna, Bodor Pál, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Tomcsányi Tibor, Mag Péter, Majtényi Ágnes, Stanik István, Székely Ervin, Darvas Enikő nevét.
A 89-es fordulat után, a Román Rádió Nemzetközi Szolgálatának is volt Magyar Nyelvű Műsora 1993-2003 között, amely elsősorban a Románia határain túl élő magyarok számára készült. Ennek a műsornak voltam szerkesztő-bemondója 1993−1998 között.
A másik fontos közszolgálati intézmény a Román Televízió, amely 1969. november 23-án sugárzott először magyar nyelven: idén tehát kereken ötven éves a Magyar Adás. A szerkesztőséget 1985-ben megszüntették. A rendszerváltást követően, 1990-ben újra munkába állhatott a szerkesztőség, amely mind a mai napig az egyetlen országos szórású, magyar nyelvű közszolgálati adás gyártója. Ennek az adásnak voltam én is szerkesztő-bemondója kb. 10 évig. Az adás személyiségei, fontosabb szerkesztői: Bodor Pál, Boros Zoltán, Jakab-Tomcsányi Mária, Simonffy Kati, Józsa Erika, Bodor Tamás, Labanc Frida, Csáky Zoltán, Csép Sándor, Rostás Zoltán, Mosoni Emőke.
Az audio-vizuális médián kívül az írott sajtóról is beszéltünk: A Hét, az Utunk, a Magyar Szó, az Előre, az Ifjúmunkás, a Napsugár, a Jóbarát, a mezőgazdasági-agrár, stb.lapokról, s az ehhez kötődő fontosabb személyiségekről: Domokos Géza, Huszár Sándor, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Lázár Edit, Román Győző, Bogdán Tibor, Halász Anna, Cseke Péter, Kacsir Mária, Gyarmath János, Szemlér Judit nevét említeném itt. A fenti kiadványok vagy utódjaik ma már nem Bukarestben készülnek. Az egyetlen magyar nyomtatott hetilap, amelyet kezébe vehet napjainkban a fővárosi magyar olvasó, a Brassói Lapok. Ebben kapnak helyet a róluk szóló cikkek is.
Beszélgettünk Kolozsváron az idén 50 éves Kriterion könyvkiadóról is, amely 1990 után Kolozsvárra költözött, s amelynek vezetője, H.Szabó Gyula személyesen is hozzászólt az EME-rendezvényen elhangzottakhoz. Elmondtuk, hogy olyan jelentős szerzők művei jelentek meg a Kriterion kiadónál, mint Szász János, Majtényi Erik, Méliusz József, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella, Kántor Lajos, Magyari Lajos, Beke György, Vári Attila, Szemlér Ferenc és még sokan mások.
Egy nép kultúrájának szerves része a zene. Ebből a szempontból is büszkélkedhetünk kimagasló személyiségekkel Bukarestben. Bács Lajos karmester, zeneszerző és zenepedagógus, a Román Rádió zenekarának vezetője volt 50 éven át. Ugyanakkor a Magyar Zenei Fesztivál szellemi vezetője és zsűrijének állandó tagja volt. A bukaresti magyar zenei élet szemelyiségei között megemlítettük még Bács Ercse Gyöngyvér brácsa-művészt, aki jelenlétével megtisztelte beszélgető-estünket, László Ferenc muzikológust, Csire József karmester−zeneszerző−zenepedagógust, Kerestély Zsolt zeneszerzőt, Sebestyén Klára és Öllerer Ágnes zenetanárokat, valamint Stan Katalin zenekritikus, rádiós műsorszerkesztő nevét.
Bukaresti magyar történészekről is beszéltem. Demény Lajos 1956-ban jött a fővárosba. Évtizedeken keresztül a Nicolae Iorga Történelmi Intézet osztályvezetője volt. Könyvet is írt a bukaresti magyarokról.
Neves magyar szobrászokról szólva Balogh Péter, Kocsis Előd nevét említettem, akik gyakorlatok végzésére meghívták műhelyeikbe a bukaresti magyar egyetemistákat.
Magyar festőművészek neve sem maradhat ki a fővárosi magyar kulturális életből. Labancz Lászlót és Orth Istvánt említettem. Ez utóbbinak alkotásaival a Calvineum is büszkélkedhet.
Számos Erdélyből elszármazott mérnök, kutató dolgozott és dolgozik különböző intézményekben, egyetemeken; kutatócsoportok tagjai voltak a „régi” Bukarestben, ők a kommunista időszakban ún. „egyetemi kihelyezések” révén kerültek a román fővárosba.
A magyar történelmi egyházak: a református (2), a római-katolikus, az evangélikus,az unitárius a kemény diktatúra idejen és a 89-es változások után egyaránt fontos szerepet játszottak és játszanak a bukaresti magyarok lelki építkezésében, a magyar nyelv és kultúra megőrzésében, fennmaradásában.
A mindannyiunk által Petőfi Ház néven közismert magyar művelődési központnak fontos szerepe volt a bukaresti magyar kulturális életben. 1858-tól kezdve minden farsangon magyar bálokat szerveztek, ahol „megtanultunk nemesen mulatni, illemesen társalogni”. – olvashatjuk Koós Ferenc közösségformáló lelkipásztor feljegyéseiben. Ezek a bálok egyfelől lehetőséget nyújtottak magyar könyvek vásárlására, másrészt a magyar viseletnek, magyar táncnak és szellemisegnek nemcsak védőbástyái, hanem terjesztői is voltak. Az évek során tevékenységét illetően különböző nehézségekbe ütköző Petőfi Ház ma is működik. Én is nagyon szívesen emlékezem vissza az iskolásként ott töltött percekre, „fellépésekre”.
Napjainkban fontos szerepet játszik a bukaresti magyar kulturális életben a Balassi Kulturális Intézet, amely a híd szerepét is betölti a többségi román és a magyar kisebbség között.
Végezetül szeretném kiemelni, hogy minden szóban lévő tan- és közintézménynek, kiadónak, sajtónak megvolt és megvan a sajátos hagyomány- és identitásmegőrző szerepe Románia teljes magyarságára nézve. Nagyon fontos, hogy továbbra is járuljunk hozzá kultúránk, anyanyelvünk, oktatásunk megőrzéséhez, érvényesüléséhez, ahhoz, hogy még nagyon sok éven át beszélhessünk magyar nyelvről és kultúráról a román fővárosban, Romániában is.
Köszönöm a meghívást, a lehetőséget.
Nagy Éva hungarológus
Bukarest
Average Rating