Magyar személyiségek, akikre büszke Románia (II)

Tamási Áron, (1897-1966)

A székelyföldi Farkaslakán született. A székelyek legjellegzetesebb és legnagyobb írója volt. Tamási Áron az életet tartotta a legfőbb értéknek, ehhez köti hozzá a megmaradás- és az otthonlét-tudatot. Az egymás melletti élést nemcsak kényszernek, hanem adottságnak is tekintette, s minden nemzet fiát egyenrangúnak tartotta.

1923 őszén anyai nagybátyjának hívására az Egyesült Államokba hajózott, s 1926 tavaszáig ott élt és dolgozott.

Trianon után Erdélyben is újjá kellett szervezni a szellemi életet. Hazatérése után, tevékenyen részt vállalt az irodalmi életben s a tágabb közéletben is. Akárcsak elbeszéléseiben, e téren is a szívós hétköznapi építőmunkát és a nemzetiségek békés egymás mellett élését hirdette.

“A legnagyobb vigaszt és jutalmat abban találná életem, ha a román és magyar nép között megnyugtató módon lehetne őszinte békességet teremteni. Emberek csinálják a békét, legyünk tehát emberek, hogy utánna magyarok és románok maradhassunk”, vallotta Tamási Áron.

Foto: Cultura.hu

Bartók Béla (1881-1945), magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a román népzene nagy gyűjtője.

1908-1917 között 12 erdélyi megye 86 helységében 3404 román népdalt és hangszeres zenét gyűjtött. Ime, a világhirű magyar zeneszerző vallomása:

„Én voltam az első, aki román népdalokat gyűjtöttem, több mint háromezret. Egész román gyűjteményemet, még azt is, amit ezután fogok gyűjteni, szívesen adományoznám egy bukaresti könyvtárnak. Amit leginkább óhajtanék az, hogy legalább köztünk és Románia között maradjon fenn a béke. De akármi történjék is, megkezdett munkámhoz hű maradok: életem céljának tekintem, hogy folytassam és befejezzem a román népzene tanulmányozását. Úgy vágyakozom valami kis román ének, vagy román beszéd után. Összebarátkoztam a románokkal. Magyaroknak, románoknak és szlávoknak össze kell tartaniuk. Az én igazi vezéreszmém, a népek testvérré vállásának eszméje”. (1912)

Foto:UNHCR

Bözödi György (1913-1989, Bözöd), romániai magyaríró, szociográfus, történész.

Az 1930-as évek romániai magyar prózájában a népélet realista ábrázolásával tűnt fel, a valóságos székely paraszti élet múltját és jelenét ábrázolta. Mint történész és műforditó 1944 után válik ismertté. Műforditóként a XX.-ik századi román próza iránt tanusit érdeklődést.

Fordításkötetei: V. Em. Galan: Baragán I. (1956) és II. (1961); Zaharia Stancu: Vérebek (1957); Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje (Marosvásárhely, 1957); Román népmesék (1958); Cezar Petrescu: Főváros (1963).

A második világháború után műfordításaival a román irodalom népszerűsítésében is jelentős szerepet játszott.

Foto:Eirodalom

Összeállitotta: Balázs Magdolna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.