Ökumenikus Világnap

A Nők Nemzetközi Imanapja: 2o19. március 1.

„Jertek el, mert immár minden kész!

A 2019. március 1-i, pénteki, „Jöjjetek, mert már minden készen van” című programot a szlovéniai nők állították össze, a Lukács 14:17 igeszakaszból kiindulva, ugyanis minden évben más-más ország női közösségéért szól az ima. Szlovénia az egyik legkisebb ország Európában, és csak nemrég működik világimanapi bizottságuk. A forgatókönyv szerint, a bibliai történetet s a különböző szövegrészeket, imákat vallásos énekek kötik össze.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják világszerte. Bukarestben évek óta a német evangélikus templomban ünnepeljük meg három nyelven (román, magyar és német), ökumenikus hangulatban, német evangélikus, református és görög katolikus nők részvételével és fellépésével.

A téma lényege a meghívás: „Jöjjetek el!” Továbbá a biztatás, ami a válaszadásra késztet: „mert immár minden kész.” Jertek Istent dicsőíteni, neki hálát adni és meghirdetni a szeretet országát.

A meghívás Jézusnak a nagy vacsoráról szóló példázatán alapul, melyen azok vettek részt, akiket az utcáról hívtak be, mivel az eredeti meghívottak kimentették magukat. A kifogások nem számítanak, a közösség formálására szolgáló asztal már meg van terítve és mindazok előtt nyitva áll, akiket nem elsőként hívtak meg. Isten házát töltse be öröm és jelenlét, ételek ínycsiklantó illata, beszélgetés moraja. Isten házának ajtaja az utcára nyílik. Csak gyere bátran, lépj be, számodra is van itt egy hely. Építsük és erősítsük meg a közösséget Isten asztala körül.

Az istentiszteleten, amelyet a német evangélikus lelkész tartott, hallhattuk azoknak a történeteit, akik leülnek a kenyér, bor, víz és só asztalához. A történeteik tükrözték, milyen volt Szlovénia politikai és gazdasági helyzete a szocialista-kommunista államtól napjainkig. Hallhattuk a menekültek és a bevándorló munkások történeteit, az anyákét, a nagymamákét, a feleségekét és roma emberekét. A végén áldáskérő ima hangzott el, hogy kölcsönösen támogatni tudjuk egymást a szabadság, igazságosság és béke felé vezető úton.

Az idei téma egyrészt az Istennel, másrészt közösségen belüli kapcsolatainkkal vetett számot, jól tükrözte a társadalom perifériáján élő emberek meghívását Jézus asztalához.

Az imanap jelképét Rezka Arnuš látássérült művész készítette. Festményén két téma jelenik meg egyidejűleg: Szlovénia országa és az Istentisztelet alapjául szolgáló bibliai történet. A kép felső részén szlovén népviseletbe öltözött, mozgásban levő nőalakok láthatóak; fejükön csipke kalappal vagy sapkával, nyakukban sállal.

A szegélyén végig futó, szlovén népi hímzéssel díszített félkörív egy tányért vagy asztalt szimbolizál, közepén a szlovén nemzeti édességgel – a potica-val, amint az a https://vilagimanap.hu site-n is olvasható. A szőlők Szlovénia különböző borvidékeit szimbolizálják. Jellegzetes szlovén szuvenír és egyben a szeretet jelképe az asztal közepén elhelyezett mézeskalács, amely szlovén szekfű motívummal díszített és a Carniola-ban őshonos méhek mézéből készül.

Az asztal alatti részen a társadalom perifériájára szorult gyermekek láthatóak. Ők is értesültek a meghívásról. Egy hajléktalan asszony karjában gyermekét tartja; egy vak asszony, előre nyújtott karjával tapogatózva készül megtenni egy lépést; a süket a fejének elfordításával válaszol; egy spasztikus lány önkéntelen izomrángásaival fejezi ki, hogy örömmel fogadja el a meghívást a lakomára.

A szlovén népművészet jellegzetes színeit használta a művésznő – vöröset és fehéret. A háttér zöld színe a szlovén tájat, az erdőket és a mezőket jelképezi. A gyermekalakoknál használt meleg tónusok a meghívás felett érzett őszinte örömüket fejezik ki.

Rezka Arnus festőművész megragadta a nap témáját és a terített asztalt ábrázolta olyan elemekkel, amelyek összehozzák az embereket Szlovéniában, az asztalnál pedig olyanok ülnek, akik elfogadták a meghívást.

Az “imanap” második részében az Európa szívében található kis ország – Szlovénia -, változatos természeti környezetével, növény- és állatvilágával, különböző szépségeivel ismerkedhettek meg a résztvevők. Csodaszép tájakon vezetett a képzeletbeli utazás. Kis ország – nagy élmények. Szó esett a lipicai ménes hazájáról, Szlovénia védett területeiről; valamint történelméről, egyháztörténetéről, népességének alakulásáról illetve a nyelvről, kultúráról, identitásőrzésről; jelenkorának változásairól és arról a demokratikus létről, amit államformájában is kifejez a szlovén nép és a kisebbségek – köztük a két legnépesebb, a magyar és olasz.

Az országismertető után, szeretetvendégséggel zárult az ökumenikus rendezvény.

dr. Nagy Éva – gondnok

Calvineum, Bukarest

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.