Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke: A román kormány támogatása nagyon jól jön a médiának, hiszen rendkivül fontos a lakosság tájékoztatása. Részletek a székely kezdeményezéssel kapcsolatosan Vincze Loránt EP-kéviselővel folytatott véleménycseréről

Az Európai Parlament a múlt hét végén elfogadta az Európai Bizottság rendelet-javaslatát, miszerint hat hónappal meghosszabitják bizonyos európai polgári kezdeményezéseket, és ezen belül 

A Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezése – “Partnereink, akik korábban is biztositottak támogatásukról, most beinditják a motorokat” – Interjú Ferencz Csabával, a Székely Nemzeti Tanács alelnökével

A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést támogató egymillió aláirás összegyűjtésére mintegy három hónap maradt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nemrég bejelentette, hogy