Kovács Gergely Csíksomlyón: a járvány visszavezet bennünket a lényeghez

A csíksomlyói kegytemplomban mindössze tizenhat fő részvételével mutatták be a pünkösdszombati ünnepi búcsús szentmisét, amelyet Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nemrégiben beiktatott érseke, valamint Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Tamás József nyugalmazott püspök celebrált. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek szerint ugyan más, de nem biztos, hogy rossz az, hogy a járvány miatt zarándokok nélkül kellett megrendezni … Citește mai mult Kovács Gergely Csíksomlyón: a járvány visszavezet bennünket a lényeghez

Egyiptomban a lakásoktól 50 centiméterre építenek autópályát

Kairóban egy új autópálya-szakasz építésébe kezdtek, amelynek a Teraet Al-Zomor elnevezésű felüljárója mindössze 50 centiméterre épül a lakóházaktól. Az egyiptomi fővárosban készülő 12 kilométer hosszú és 65,5 méter széles útszakasz egy sűrűn lakott övezet kellős közepén halad át. Az 5 milliárd egyiptomi fontból épülő autópálya a tervek szerint még az idén teljesen elkészül. A híd … Citește mai mult Egyiptomban a lakásoktól 50 centiméterre építenek autópályát