A magyar-román viszonyról beszélgettünk Benedek Zakariással, az RMDSZ nagyszebeni parlamenti képviselőjével

Arra a kérdésre, hogy hogyan rendezhető, javitható a romániai magyar kisebbség és román többség között a viszony, hogyan növelhető az egymás iránti bizalom, Benedek Zakariás, az RMDSZ parlamenti képviselője kifejtette: „Mindenekelőtt azzal kellene kezdeni, hogy meg kellene ismernünk egymást, egymás hagyományait, illetve a közös célokat. Ebből a szempontból egy nagyon jó kiinduló pont – úgy … Citește mai mult A magyar-román viszonyról beszélgettünk Benedek Zakariással, az RMDSZ nagyszebeni parlamenti képviselőjével

A székelyek nem állnak készen az autonómiára – nyilatkozta Salat Levente a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója

Az azonnali.hu hirportálnak nemrég adott interjúban Salat Levente, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója Székelföld autonómiájáról és Magyaroszág erdélyi támogatáspolitikájáról nyilatkozott. Salat Levente politológus szerint Székelyföld autonómiája hasznos dolog lehet, ha a megvalósítására olyan körülmények között kerül sor, hogy a román állam és az autonómiára szert tevő, jogkörökhöz jutó kisebbség közötti bizalom konszolidálódik, és mindenki úgy … Citește mai mult A székelyek nem állnak készen az autonómiára – nyilatkozta Salat Levente a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója

Hargita és Maros megyében csaknem 13 ezer diáknak nincs hozzáférése az online oktatáshoz

Hargita és Maros megyében csaknem 13 ezer diák nem rendelkeznek semmilyen internetre csatlakoztatható digitális eszközzel, így nincs hozzáfére az online oktatáshoz. A kormány jóváhagyta az oktatási tárca költségvetésének kiegészítését 150 millió lejjel, hogy a minisztérium internetre csatlakoztatható eszközöket vásárolhasson a nehéz anyagi helyzetben élő diákok számára, akiknek jelenleg nincs hozzáférése az online oktatáshoz. A tanfelügyelőségek … Citește mai mult Hargita és Maros megyében csaknem 13 ezer diáknak nincs hozzáférése az online oktatáshoz

Egy svéd város Japánban

Japánban van egy város, ahol az emberek hagyományos piros-fehér svéd házakban élnek, ahol nyárközepén Midsommart ünnepelnek. A Sweden Hills egy 1970-ig visszanyúló projekt, amikor az akkori svéd konzul a Szapporotól 25km-re lévő területre azt mondta, olyan, mintha Svédországban lenne. Egy csapat vállalkozó ezután elkezdte megismerni a svéd házak építési módját és az első két eladott … Citește mai mult Egy svéd város Japánban

Magyarországon a diákok és szüleik többsége elégedett a távoktatással

A Telenor telekommunikációs csoport megbizásából készült kutatás szerint Magyarországon a diákok és szüleik nagy része elégedett a távoktatással. Számos válaszadó úgy vélte, hogy a digitálisan folytatott képzés kreatívabb és személyre szabottabb a tantermi oktatásnál. A diákok és szüleik többsége szerint jól ment a koronavírus-járvány miatt bevezetett távoktatásra történő átállás, derül ki abból a reprezentatív kutatásból, … Citește mai mult Magyarországon a diákok és szüleik többsége elégedett a távoktatással

A Johnson&Johnson, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Román Nemzetiségi Önkormányzat maszkokat, Béres Cseppeket és fertőtlenítőszereket adományozott budapesti egyházi kórházaknak

Köszönetet és hálát kell mondani az ápolóknak – hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Johnson&Johnson, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Román Nemzetiségi Önkormányzat maszkokat, Béres Cseppeket és fertőtlenítőszereket adományozott egyházi kórházaknak és bentlakásos intézményeknek. Herczegh Anita elmondta, hogy az elmúlt hetekben több olyan eseményen vehetett részt, … Citește mai mult A Johnson&Johnson, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Román Nemzetiségi Önkormányzat maszkokat, Béres Cseppeket és fertőtlenítőszereket adományozott budapesti egyházi kórházaknak

A romániai magyar szorványközösségek is várják az egészségügyi segélyt

Egész sor reagálásról olvashattunk – Romániában és Magyarországban egyaránt – az követően, hogy április elején Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke köszönetet mondott a budapesti kormánynak a romániai magyaroknak nyújtott segitségéért.  Az RMDSZ vezetője kihangsúlyozta, hogy a Szövetség kérésére  „Magyarország kormánya megszüntette a Covid-19 virussal fertőzött betegek kezelésére használható hidroxiclorochina gyógyszer exporttilalmát, amelyet … Citește mai mult A romániai magyar szorványközösségek is várják az egészségügyi segélyt

ANYÁK NAPJA, másként

Idén másként, nem hagyományos módon ünnepeljük az ANYÁK Napját. Egyházi, közösségi, családi ünnepségek nélkül.  Eddig az élő vers, zene, ünnepi köszöntő, mosoly, ölelés, vidámság és szeretetvendégség mind része volt az Anyák-napi ünnepségeknek. Most más világot élünk…. és annak kell örüljünk, hogy élünk, hogy egészségesek vagyunk, hogy vannak édesanyák, nagymamák, dédanyák, keresztanyák és kismamák. Köszöntsük őket … Citește mai mult ANYÁK NAPJA, másként

Kezdődik az érettségi vizsga Magyaroszágon: “A romániai magyar diákok áttudnak menni a másik oldalra, ugyanúgy mint a határmenti ingazók, igaz, hogy ők nem dolgoznak, de az oktatói jogviszonyuk szinte olyan, mint egy munkáltatói szerződés” – Interjú Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselővel

A magyarországi kormány döntése értelmében május 4-én megkezdődik az érettségi vizsga. Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár közlése szerint külhoni magyarok is érettségizhetnek. Megkérdeztük Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőt, hogy a romániai magyar XII-esek közül is vannak olyan diákok, akik Magyarországon érettségiznek az idén? “Vannak ilyen diákok, eddig is voltak minden évben. Elsősorban azokról a határmenti diákokról … Citește mai mult Kezdődik az érettségi vizsga Magyaroszágon: “A romániai magyar diákok áttudnak menni a másik oldalra, ugyanúgy mint a határmenti ingazók, igaz, hogy ők nem dolgoznak, de az oktatói jogviszonyuk szinte olyan, mint egy munkáltatói szerződés” – Interjú Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselővel