Az Európai Bizottság eljárást indít Magyarország ellen, mivel tavaly decemberben az ENSZ kábítószerügyi bizottságában a közös uniós állásponttal ellentétesen voksolt

Eljárás indul Magyarország ellen, ez derült ki az Európai Bizottság (EB) által február 18-án, saját honlapján nyilvánosságra hozott közleményből, mivel a magyar kormány tavaly decemberben az ENSZ kábítószerügyi bizottságában a közös uniós állásponttal ellentétesen voksolt – írja a Mandiner.hu. Az EB érvelése szerint a közös álláspontot tavaly novemberben az Európai Tanács elfogadta, ami kötelező erejű … Citește mai mult Az Európai Bizottság eljárást indít Magyarország ellen, mivel tavaly decemberben az ENSZ kábítószerügyi bizottságában a közös uniós állásponttal ellentétesen voksolt

„Marosszék Székely Tanácsa úgy döntött, hogy a koronavirus-járvány miatt és az emberek iránti felelősségérzetből az idén sem szervez tömegrendezvényt a Székely Szabadság Napján és szabadtéri fotokiálíttással ünnepelnek” – Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével –

A koronavirus-járvány miatt az idén sem sikerül megszervezni az egész Székelyföldre kiterjedő rendezvényt a Székely Szabadság napja alkalmából. Megkérdeztük Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, hogy még egy szükkörő csoport sem helyezhet el virágkoszorút a Székely Vértanúk emlékművénél? – Az, hogy én személyesen egy adott pillanatban elmegyek és elfogok helyezeni egy szál virágot, az … Citește mai mult „Marosszék Székely Tanácsa úgy döntött, hogy a koronavirus-járvány miatt és az emberek iránti felelősségérzetből az idén sem szervez tömegrendezvényt a Székely Szabadság Napján és szabadtéri fotokiálíttással ünnepelnek” – Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével –

Az Európai Unió érdeke is, hogy segítse Afrika fejlődését és stabilitását

A magyarországi zöldpolitikai központ (Green Policy Center) közleményében olvasható, hogy a demográfiai robbanás, törékeny államok, etnikai ellentétek, a dzsihádista ideológia térnyerése csak néhány azon tényezők közül, melyek a klímaváltozás az afrikai országokban önmagában is jelentős hatását súlyosbítják, és amelyek összekapcsolódása tízmilliós népmozgást vetít előre a kontinensen. Marsai Viktor, a budapesti székhellyel működő Migrációkutató Intézet kutatási … Citește mai mult Az Európai Unió érdeke is, hogy segítse Afrika fejlődését és stabilitását

Szlovák külügyminiszter: Románia sokak számára példamutató a térségben egy kisebbség identitásának és kultúrájának megörzése tekintetében

A szlovák és román külügyminiszter két nappal ezelőtt, Bukarestben közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen Ivan Korcok, kifejezésre jutatta Szlovákia elismerését a Románia területén élő szlovák kisebbségnek nyújtott támogatásért. Ivan Korcok kifejtette: A szlovák kisebbség önmagában „élő kapcsolatot” jelent a két állam között, Románia sokak számára példamutató a térségben egy kisebbség identitásának és kultúrájának megörzése tekintetében. Románia … Citește mai mult Szlovák külügyminiszter: Románia sokak számára példamutató a térségben egy kisebbség identitásának és kultúrájának megörzése tekintetében

Az Európai Bizottság arra kéri Magyarországot, „tegyen sürgős lépéseket” a Klubrádió érdekében, hogy továbbra is sugározhasson

A politikai ellenzék véleményeinek hangot adó utolsó magyarországi rádiócsatornát a felszámolás veszélye fenyegeti, mivel az általa használt frekvenciára vonatkozó jogosultság megújitására vonatkozó kérelmét elutasitotta a médiatanács. A kritikusok szerint ez a támadások újabb fejezete, amelyet az Orbán-kormány inditott a független sajtó és a szólásszabadság ellen, tájékoztatott a Reuters. Az Európai Bizottság arra kérte Magyarországot, hogy … Citește mai mult Az Európai Bizottság arra kéri Magyarországot, „tegyen sürgős lépéseket” a Klubrádió érdekében, hogy továbbra is sugározhasson

Fából épít fenntartható felhőkarcolót Berlin

Amellett, hogy a Woho lesz Európa legmagasabb faépülete, társadalmi és ökológiai paradigmaváltást is hozhat magával. A társasház megépítése egyben arra is kísérlet, hogy megfizethető lakhatási modellt teremtsenek. Merőben szokatlan lesz az a 29 emeletes, többfunkciós felhőkarcoló, amelyet Berlinben terveznek most megépíteni – írja a bloomberg.com. A 98 méter magas, fából készülő torony építési engedélyét január 29-én hagyták … Citește mai mult Fából épít fenntartható felhőkarcolót Berlin

Maszkadomány erdélyi iskoláknak

A Magyar Köztársasági Elnöki Hivatal felkérésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium 260 ezer KN95 típusú részecskeszűrő védőmaszkot küld az erdélyi magyar iskoláknak, az Unitef83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felajánlásával. Az adomány közvetítésében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány is közreműködött. A szállítmány fogadását, a maszkok szétosztását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége végzi, megyei és … Citește mai mult Maszkadomány erdélyi iskoláknak

A Pece-parti Párizs és a francia művészet hatása         

”Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” – mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból, ahol több éven át élt és alkotott. Baudelaire és Verlaine versei különösen hatottak alkotásaira hiszen gyakran használta a szimbolizmus elemeit, ahogyan Schöpflin Aladár irodalomkritikus megjegyezte 1945-ben. Ady 1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, hosszabb-rövidebb ideig (összesen … Citește mai mult A Pece-parti Párizs és a francia művészet hatása         

„Újabb elhallgattatott hang Magyarországon. Egy újabb szomorú nap a média szabadsága számára”

Szomorú nap ez a média szabadsága számára – hangsúlyozta a Twitteren közzétett üzenetében kedden Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Klubrádió keresetét a frekvenciahasználat megújítására.  „Újabb elhallgattatott hang Magyarországon. Egy újabb szomorú nap a média szabadsága számára”, fogalmazott Dunja Mijatovic, akit a … Citește mai mult „Újabb elhallgattatott hang Magyarországon. Egy újabb szomorú nap a média szabadsága számára”

Az új államkötvény-kibocsátások esélyt adnak az adómentes és becsületes nyereségre

A Pénzügyminisztérium február 8-tól, hétfőtől, három új állampapír-kibocsátást indított a lakosság számára a kincstári program keretében. Az 1, 3 és az 5 éves lejáratú értékpapirok esetében, a kamatlábak évente 3%, 3,30% és 3,45% között váltakozank. Az értékpapirok névértéke egy lej és dematerializát formában kaphatók. Az állampapirok február 8-24 között az Állami Kincstár helyi kirendeltségeinél, vidéki … Citește mai mult Az új államkötvény-kibocsátások esélyt adnak az adómentes és becsületes nyereségre