A Debreceni Egyetem szenátusa 2017. augusztusában 90 százalékos többséggel szavazta meg a Civis Honoris Causa, vagyis díszpolgári címet Vlagyimir Putyinnak. Azzal indokolták a döntést, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.
Többen is napok óta követelik, hogy a Debreceni Egyetem vonja vissza a 2017-ben adományozott díszdoktori címet Vlagyimir Putyintól.
Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője nyílt levélben fordult az intézményhez ennek érdekében. Varga Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban dr. Szilvássy Zoltán rektor terjesztette fel az orosz elnököt a címre.
A helyi független portál, a Debreciner meg is kérdezte, hogy az Ukrajna ellen indított háború miatt kezdeményezik-e Vlagyimir Putyin díszpolgári címének visszavonását, ám öt nap alatt sem kaptak választ.
Kedden viszont észrevették, hogy megjelent egy közlemény az egyetem honlapján. Az egyetem sajtóirodája közleményében azt írta, „a Debreceni Egyetem szabályzata szerint a civis honoris causa kitüntetésre javasolt személynek nyilvános ünnepélyes szenátusi ülésen kell átvennie kitüntetését”. „Akinek az oklevelét az egyetem nem adta át, az nem birtokosa a címnek, így nem jogosult annak viselésére” – írták.
A 2021-ben más nagy vidéki egyetemekkel együtt privatizált felsőoktatási intézmény sajtóirodája a közleményben azt is leszögezte, hogy elítélnek minden háborús cselekményt, együttéreznek Ukrajna polgáraival és a háború áldozataival, valamint aktívan részt vesznek a humanitárius segítségnyújtásban, adományokat gyűjtenek, menekülteket szállásolnak el és orvosi segítséget is nyújtanak – írta a Debreciner.
Hozzátették: „A Szenátus soron következő rendes ülésén napirendjére tűzi a kitüntetés odaítéléséről szóló határozatának hatályon kívül helyezését is.”
Forrás:hang.hu
Foto: hirnavigator.hu
Average Rating