Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Magyarországot egy roma fiatal iskolai diszkriminációja ügyében és arra kérte Budapestet, hogy alkalmazzon olyan politikát, amely „véget vet az iskolai szegregációnak”, közölte a France Presse.
„A magyar államnak olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek garantálják a társadalmi szegregáció felszámolását célzó politika kialakítását” , áll az EJEB közleményében.
Az EJEB az Emberi Jogok Európai Egyezményének 46. cikkére hivatkozik, amely “minden olyan határozatra vonatkozik, amelyben a Bíróság az Egyezmény megsértését állapította meg”.
Az Európa Tanácsnak alárendelt Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) 2015-ös jelentése egy ilyen politika végrehajtását szorgalmazta az iskolai diszkrimináció elleni küzdelem érdekében, felhívást intézve főleg a „fogyatékossággal nem élő roma gyermekek értelmi fogyatékosok iskoláiba való elhelyezésének végleges beszüntetésére”.
Az EJEB felhívása annak a határozatnak a része, amelyben elmarasztalja Budapestet egy roma gyermek konkrét ügyében, aki „olyan általános iskolába jár, ahol szinte kizárólag roma gyermekek tanulnak”, és akinek a közeli intézményben való átnevelési kérelmét elutasították.
Magyarországnak több mint 11 500 eurót kell fizetnie a felperesnek erkölcsi kártérítésként, perköltségként és díjként.
Forás: Agerpres
Fordította: Péterfy Tünde
Foto: 168 Óra
Average Rating