0 0
Read Time:5 Minute, 12 Second


Interjú Borbély Lászlóval, az RMDSZ politikai alelnökével

Az Európai Bizottság a napokban elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésének bejegyzését. Az Európai Bizottság hétfőn közölte, hogy Minority SafePack Initiative című kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe, ezért elutasította a bejegyzését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint az Európai Bizottság politikai döntést hozott, amikor elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésének bejegyzését. A szövetség elnöke kedden úgy fogalmazott a magyar állami hirügynökségnek (MTI), hogy az Európai Bizottság “az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek partneri ajánlatát utasította el”. Az RMDSZ elnöke szerint a kezdeményezés legfontosabb hozadéka az európai kisebbségi szolidaritás megvalósítása, az európai kisebbségek példa nélküli összefogása. „Ha a kisebbségi jogok európai szintű szabályozásához kifejezetten európai uniós kompetenciára van szükség, akkor az RMDSZ a továbbiakban ennek a kompetenciának a megteremtését tekinti célnak”, nyilatkozta e politikai alakulat elnöke. Kelemen Hunor szerint szerint a következő napok feladata lesz az elutasítás indoklásának a részletes jogi elemzése, de megjegyezte, első olvasatra is fel lehet fedezni ellentmondásokat az indoklásban. „Miután az RMDSZ és partnerei megvitatják az elutasitás indoklását, a Szövetség javasolni fogja a döntés megfellebbezését az Európai Bíróságnál,  jegyezte meg Kelemen Hunor, hozzáfűzve: „Az RMDSZ nem egyetlen fronton harcol a nemzeti kisebbségek uniós jogainak kiterjesztéséért. A Kisebbségi Intergroup a következő időszakban ismét beterjeszt egy kezdeményezést az Európai Parlament elé, amelyben a nemzeti kisebbségek védelmét, jogköreinek kiszélesítését kéri.  a romániai magyar nemzeti közösség célkitűzése marad a kisebbségi jogi szabályozás megteremtése. Ennek elérése érdekében céltudatos, szervezett, hosszú távú cselekvési stratégiát dolgozott ki, amely csupán erős európai parlamenti jelenléttel valósítható meg”.
     “Az európai nemzeti közösségek stabilitási tényezők, hozzájárulnak Európa gazdagságához, a történelmi régiók megerősítéséhez. Az Európai Uniónak és a kisebbségi kérdés kezelését elutasító nemzetállamoknak is fel kellene ismerniük, hogy a kisebbségi jogok nem vesznek el a többség jogaiból, hanem az európai etnikai és nyelvi sokszínűséget erősítik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, akit az MTI szeptember 17-i hiranyaga idéz.
Az RMDSZ kezdeményezésének elutasitása után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra buzdítja a Kárpát-medencei magyar szervezeteket, hogy közösen dolgozzanak ki egy kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést. Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint az a tény, hogy az Európai Bizottság hétfőn elutasította az RMDSZ és partnerei kezdeményezését, felértékeli az európai kisebbségi szolidaritás és az autonómiáért való közös fellépés lehetőségét. Az EMNP és az EMNT szerint sokatmondó, hogy bár az uniót megalapozó szerződések védik a nyelvi és kulturális sokszínűséget, és tiltják a nemzeti kisebbségekhez tartozók hátrányos megkülönböztetését, mégsem alkotható európai jogszabály ezen értékek védelmében. E két politikai alakulat képviselői sajnálattal nyugtázták ugyanakkor, hogy az RMDSZ szakértőinek sem sikerült olyan szövegváltozatot alkotniuk, amelyet elfogadhatónak nyilvánítanak Brüsszelben, annak dacára, hogy az EMNP és az EMNT kezdeményezése kedvezőtlen véleményezéséből ihletődött. A Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök, és Sándor Krisztina EMNT-ügyvezető által aláírt nyilatkozatban a két szervezet felkéri Tőkés Lászlót, a Kárpát-medencei Autonómiatanács (KMAT) elnökét, hogy hívja össze a Kárpát-medence magyar szervezeteinek a vezetőit. Felkérik ugyanakkor az RMDSZ-t, hogy az “vizsgálja felül korábbi álláspontját, és vegyen részt a KMAT munkálatain egy közös európai polgári kezdeményezés megszövegezése érdekében”. A két szervezet megismételte korábbi álláspontját, mely szerint az európai polgári kezdeményezés ügyének nem szabad a magyar szervezetek politikai versenye áldozatává válnia, tájékoztatott az MTI.
Az Európai Bizottság negativ válaszáról és az RMDSZ és partnerei további lépéseiről kérdeztük a szövetség politikai alelnökét. Borbély László a www.hirekhatarok.nelkul.blogspothirportálunknak elmondta:
„Sajnos, ez azt bizonyitja, hogy az Európai Unió nem akar foglalkozni ezzel a kérdéssel és legalább ilyen szempontból világosan látunk, hogy nem partner ezekben a kérdésekben, nem hogy nem érzékeny, hanem egyszerűen lesőpri ezt a kérést az asztalról és ez csak azt erősiti meg bennünk, hogy ott kell legyünk az Európa Parlamentben, mármint a romániai magyarság képviselői, mert onnan azért mégis többet tudunk tenni, legalább értessük meg velük, hogy amikor itt 100 millió kisebbségről van szó, európai uniós polgárokról, akkor ezt egyszerűen nem lehet leseperni az asztalról. Ugyhogy én nem feltétlenül egy kudarcként élném meg, mert az indoklásból is végül kiderül, hogy a király meztelen, mert elmondják (az indoklásban), hogy ezek közül több olyan kérdés van , amely igenis foglalkoztatja és kell foglalkoztatnia az Európai Uniót, de egyszerűen csak azért, mert úgy gondolják, hogy az államok hatáskörébe tartozik, nem foglalkoznak velünk. Ez valahol nevetséges is, de tragikus is, hiszen úgy tudom, hogy három évig az Európai Uniónak volt külön biztosa a multikulturalitás, a minden féle olyan jellegű jogokkal kapcsolatban, amely szorosan kapcsolódik, ahhoz amit mi beadtunk kérésként. Tehát, itt saját magának mond ellent az Európai Unió és épp ezért ez meg kell erősitsen minket. Mi nem fogunk leállni és nagyon sok olyan rendezvényt próbálunk szervezni a következő hónapokbban, ahol érzékeltessük ezt a szolidaritást, mert nagyon nagy fokú szolidaritás volt itt Európai Uniós szinten, nagyon sok kisebbség jelzett vissza pozitivan, hogy fogja támogatni. Nem szabad hagyni kihűlni ezt a szolidaritást és nagyon fontos lesz, hogy ezt erősitsük a továbbiakban”.
Arra kérdésünkre, hogy az RMDSZ megtámadja az Európai Bizottség döntését az Euróai Biróságon, a szövestégi politikai alelnöke igy fogalmazott:
„Fellebezni fogunk, mert az indoklás zavaros és szerintem érdemes megfellebbezni. Ezt is meg kell tárgyalnunk, de nyilvánvaló, hogy ott kellene lennünk az Európa Parlamentben, mert 2015-ben valószinű módosul a Lisszaboni egyezmény és akkor oda kell bevinni világosabban olyan feltételeket, amelyek kötelezik a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a kisebbségek kérdéseivel az EU-n belül”.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ama javaslata kapcsán, mely szerint a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel közösen dolgozzanak ki egy kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést, Borbély László igy vélekedett:
„Semmi értelme ennek, hiszen már három európai polgári kezdeményezést visszautasitottak, és nem hiszem hogy Tőkés László az a személy akinek kellene irányitania ezt, úgyhogy – véleményem szerint – nincs semmi értelme egy újabb állampolgári kezdeményezést javasolni. Itt mindenki megfogalmazta a beadványát, ezt visszautasitották, inkább arra kell koncentrálni, hogy ezt a szolidaritást erősitsük – még egyszer mondom- , amihez parnerek kellenek. Nem hiszem hogy e szempontból kérdőjel van a magyar szervezetek között, hogy ez szükséges-e vagy sem. Nem ezt kell erősíteni, hanem másokat kell partnerként megnyerni, s nem azt hogy valamilyen erőltetett dologgal megint elkezdjünk beadványokat szerkeszteni” – tette hozzá Borbély, aki szerint meg kellene fontolni azt is, hogy bár a bizottság visszautasította a kezdeményezést, jó lenne az aláírásgyűjtést még is elkezdeni, a létrejött szolidaritás felmutatása érdekében”. română
Készitette: Balázs Magdolna
  

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.