Több magyar személyiség sokat tett számos területen Bukarest fejlődéséért, akikről meglehet, hogy keveset tudunk.
Ilyen meggondolásból kérdeztük meg Vaida Francisc Attilát, Bukarest Főpolgármesteri Hívatala Műemlékvédelmi Irodájának munkatársát, hogy a Főpolgármesteri Hívatalnál létezik-e egy nyílvántartás a bukaresti magyar közösség személyiségeinek tiszteletére létrehozott emlékhelyekről, emlékművekről?
“A Főpolgármesteri Hivatalnál nincs ilyen nyílvántartás a bukaresti magyar és/vagy román személyiségekről. Bukarest főpolgármestere, Bukarest Város Önkormányzata Általános Tanácsának Kulturális Bizottsága, a Kulturális Minisztérium, a Bukarestben akkreditált nem kormányzati szervezetek, alapítványok és nagykövetségek javaslatot tehetnek, a kulturális naptár vagy kivételes emléknapok függvényében, egy-egy emlékmű felállítására vagy emléktáblák elhelyezésére, amit Bukarest Város Önkormányzatának Általános Tanácsa költségvetéséből vagy saját hozzájárulás útján finanszíroznak”, magyarázta Vaida Francisc Attila.
Arra a felvetésünkre, hogy a Főpolgármeteri Hívatal miben segíti a bukaresti magyar közösséget (az itt élő magyarok száma több mint 4.800 lévén), amely kulturális-történelmi-társadalmi téren hozzájárult/hozzájárul a város fejlődéséhez, Vaida Francosc Attila megjegyezte:
„Bukarest Város Önkormányzatának Általános Tanácsa az éves költségvetésben szereplő kulturális és pénzügyi programjain keresztül támogatja az Ady Endre Líceumot, a két református egyházat: a Kálvineumot és a Szőlőskerti Református Templomot, valamint a Kálvin temetőt, de a Petőfi Sándor Alapítványt is”.
Telefonbeszélgetésünk során megemlítettem Veress Sándort, akinek a nevéhez fűződik az első romániai vasútvonal megépítése Bukarest és Giurgiu között, amely Románia első vasútállomásaként emlegetett Filaret állomásról indult. Veress Sándor emlékére Snagov Városháza és Sarkad Városháza (a mérnök szülővárosa) emléktáblát helyezett el azon épület falára, amelyben a mérnök lakott, a Colțea utca 32. szám alatt. Az emléktábla jelenleg egész rossz állapotban van.
Megkérdeztük Vajda Francisc Attilát, hogy kire hárul a feladat az emléktábla felújítása szempontjából? Mint elmondta, ez nem a bukaresti városháza feladata, mivel nem világos, hogy kinek kell gondviselnie az emléktáblát.
”A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet 2020-ban azt javasolta, hogy Bukarest Városházával közösen emlékezzenek meg Veress Sándor diplomás mérnök személyiségéről egy háromnyelvű márványtábla (angol, román és magyar) elhelyezésével a Filaret állomáson, amely hangsúlyosan kifejezné a Román Fejedelemségben épült első vasútvonal fontosságát. A túlzott bürokrácia miatt az engedélyezés megszerzése időigényes volt, de a projekt kivitelezése folyamatban van és az év végére elkészül az emléktábla”, fűzte hozzá Vaida Francisc Attila.
A más, bukaresti magyar személyiségek emlékére elhelyezett alkotások emléktáblák, emlékművek állapotára utalva, elmondta: “Petőfi Sándor (kő), Ady Endre (kő) és Bartók Béla (bronz) köztéri emlékművei jó állapotban vannak, a többéves karbantartásra szánt emlékművek listáján szerepelnek”.
Az interetnikus toleranciáról, illetve arról, hogyan lehet e toleranciát javítani Bukarest viszonylatában és hogyan lehet hozzájárulni a másik múltjának, hagyományának és kultúrájának jobb megértéséhez, elmondta:
“Az interetnikus tolerancia tekintetében a civil társadalom, a nem kormányszervezetek és alapítványok által javasolt átfogó projektek következetes és meghatározó partnere Bukarest Város Önkormányzatának Általános Tanácsa”.
Bukarest Főpolgármesteri Hívatala Műemlékvédelmi Irodájának jövőbeni tervei között Vaida Francisc Attila megemlítette:
“A protestáns reformáció 500. évfordulója alkalmából a bukaresti volt református templom helyén 2021-ben emlékművet helyeznek el a két nagy reformátor: Martin Luther és Jean Calvin portréjával. Tekinettel arra, hogy ebben az évben ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóját, a Magyar Kulturális Intézet emléktámba elhelyezését javasolta annak az egyetlen „tanúépület” homokzatára, amelyben a híres zongoraművész megszállt 1846 decembere és 1847 januárja között a Fejedelmeségben tett rövid látogatása alkalmából, mely épületben három koncertet adott. Az egyetlen, mai is létező épület, amelyben Liszt Ferenc előadást tartott, a Calea Victoriei (Győzelem sugárút) 194. szám alatt található”.
Az interjút készítette: Balázs Magdolna
Foto: flickr.com
Average Rating