0 0
Read Time:2 Minute, 31 Second

Márki-Zay Péter, a magyar ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Nagybánya és Székelyudvarhely testvérvárosa, Hódmezővásárhely polgármestereként részt vett a múlt hét végén Nagybányán rendezett Gesztenyefesztiválon, és találkozott Székelyudvarhely polgármesterével, Gálfi Árpáddal.

Nagybányán Márki-Zay Péter kihangsúlyozta, hogy Romániában valódi nyitottságot tapasztalt valamennyi magyarországi politikus irányában, így az ellenzéki politikusok fele is, noha ez a demokratikus gyakorlat nem mindenkinek felel meg.

Mint ismert, a harmadik mandátumát töltő Cătălin Cherechesnek, Nagybánya polgármesterének a hétvégi Gesztenyefesztivál előkészületei során nem tetszett, hogy a rendezvényen felállított kürtőskalácssütőn nem tüntették fel román nyelven is az édesség elnevezését, ezért felszólította egyik városházi beosztottját, hogy takarja el román zászlókkal a magyar feliratokat, “ott, ahol nem értjük, mit ír”.

A városháza alkalmazottai el is helyeztek a sütödén két román trikolórt, a kürtős magyar nevét pedig a román “cozonac” (kalács) feliratú molinóval takarták el.

A hódmezővásárhelyi polgármester is részesévé vált a botránynak, annak ellenére, hogy egyértelműen semmi köze nem volt az esethez. Az Erdélyi Médiatér Egyesület portfóliójába tartozó Krónika napilap, illetve egy helyi kiadvány illusztrálta az esetről készült beszámolóit egy olyan fotóval, amin együtt szerepel a gesztenyefesztiválon közösen vonuló Cătălin Cherecheș, Márki-Zay Péter, valamint Vida Noémi városmenedzser.

A lapok olyan „logikai szálakkal” kötötték össze Márki-Zay, valamint Vida és a polgármester együttes szereplését és a zászlóbotrányt, mint hogy „Márki-Zay Péter asszisztált” az ügyhöz, illetve hogy „több nyilvános eseményen mutatkozott Cherecheșsel, együtt vettek részt többek között a szombati díszfelvonuláson is”, valamint hogy „ugyanazon a napon történt” az eset, amikor Márki-Zay Nagybányán vendégeskedett, írja a transtelex.ro portál.

Az említett portál kérdésére Vida Noémi városmenedzser, az RMDSZ máramarosi szervezetének korábbi elnöke, a város volt alpolgármestere elmondta: Nagybányának több magyarországi testvérvárosa is van, többek között Hódmezővásárhely, a két megyeszékhelynek korábban közös EU-s projektjeik is voltak, Márki-Zay pedig a hódmezővásárhelyi küldöttség vezetőjeként érkezett. Hozzátette: Szolnok és Nyíregyháza is testvérvárosai Nagybányának, és Nyíregyházáról is érkezett küldöttség a gesztenyeünnepre.

A hétvégi incidens kapcsán pedig elmondta, sajnálatosnak tartja az esetet, és furcsának is ugyanakkor, hiszen a Nagybányán élőkre nem jellemzőek a nemzetiségi színezetű feszültségek.

Hódmezővásárhely küldöttségét, élén Márki-Zay Péter polgármesterrel, Gálfi Árpád polgármester is fogadta.

Mint ismeretes, tavaly októberben Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzéki összefogás kormányfő-jelöltje levélben jelezte Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármesternek, hogy erdélyi körútja során találkozni szeretne vele. A felkérés nagy port kavart ekkor a székely városban, hiszen Gálfi a közösségi médiában kérte ki a lakosság véleményét arról, hogy eleget tegyen-e a felkérésnek. A bejegyzést kisvártatva törölték, ugyanakkor a találkozó is elmaradt. Utóbbit Gálfi Árpád azzal indokolta, hogy nem szeretne részt venni az ellenzékiek kampányában, emlékeztet az itthon.ma portál, mely megjegyzi:

A magyarországi választások lejártát követően – „ígéretéhez híven” –, Gálfi Árpád Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalában fogadta Márki-Zay Pétert; a vendég Hódmezővásárhely polgármestereként érkezett a településre – olvasható az elöljáró által közzétett kommünikében.

Gálfi kifejtette, egyebek mellett a a testvérvárosi kapcsolatokra összpontosítottak és megvitatták a helyi tömegközlekedés megszervezését és számos más közügyet, amelyekben segítséget vár Gálfi az anyaországi településtől. Ezen információkat egyébként maga Márki-Zay Péter is közzétette Hódmezővásárhely Facebook-oldalán, fűzi hozzá az itthon.ma portál.

Összeállította: Székely Dénes

Foto: kronikaonline.ro/szekelyhon.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.