Visszapillantás az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bukaresti szakmai táborára

A kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület első, Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya célja tudományos kutatás és annak támogatása mellett a tudomány eredményeinek népszerűsítése, a szakmai erőforrások feltárása, kapcsolatépítés a különböző tudományterületek művelői között.

Rövid, de tartalmas bukaresti tanulmányutunkra 2019 szeptember 1. és 4. között került sor, célja a helyi kulturális értékek, a tudományos és művészeti élet fórumainak megismerése, tudományos kutatások végzése, kapcsolattartás a helyi magyar közösség képviselőivel. Itt jegyezzük meg, hogy hasonló, szintén az RMDSZ-Communitas támogatásával megvalósuló, az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett kiszállásokat évek óta tartunk a júniusi-szeptemberi időszakban. Eddig Nagyenyeden, Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron, Nagyszebenben és Marosvásárhelyen és környékén voltunk és minden esetben sikerrel zárult rendezvényünk, publikációkat is eredményezett. A táborozás után egyéni tudományos kutatóutak céljából a csoport tagjai vissza is tértek ezekre a helyekre.

A kolozsvári résztvevők a következők voltak: dr. Bartha Katalin Ágnes az EME I. Bölcsészet-, nyelv- és Történettudományi Szakosztályának titkára, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Média karának adjunktusa, dr. Egyed Emese, az EME I. Szakosztályának elnöke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének professzora és Csata Adél a BBTE Hungarológiai tanulmányok doktoriskolájának doktorandusza, EME-tag. Bukarestben szakmai rendezvényünk helyi felelőse dr. Nagy Éva hungarológus volt, ő maga is az Erdélyi Muzeum-Egyesület tagja. Szokásos könyvtári-levéltári kutatásainkkal teltek el a délelőttök (a Román Akadémia Könyvtára Különgyűjtemények részlegén, a Román Nemzeti Könyvtár Különgyűjteményei részlegén és az Állami Levéltárban végeztünk kutatásokat). A délutánok városnézéssel, tanácskozással teltek. Látogatást tettünk a Balassi Bálint Intézetben, itt Bartók-művekből összeállított kamarakoncerten is részt vettünk.  Megtekintettük a Caragiale-művek-ihlette térszobrot a bukaresti Nemzeti Színház előtt, látogatást tettünka szőlőkerti Református templomban és a Calvineum-Bukarest I. Református Egyházközség székhelyén, ahol a Koós Ferenc Kör rendezvényeit szokták tartani. Itt Zsold Béla református lelkész beszámolt az egyházközség történetéről, közelmúltbeli rendezvényeiről, problémáiról. Láthattuk a Calvineum számára készült Orth István-műalkotásokat (a szebeni művész egyetemista korszakából), valamint a Balogh Péter által készített Ady Endre szobrot. Rendezvényünk sikeres volt, a tudományos kutatás eredményeiről tanulmányokban kívánunk beszámolni. Itt köszönjük meg az RMDSZ-Communitas támogatását és az Erdélyi Múzeum-Egyesület továbbá a bukaresti fogadó intézmények és különösen dr. Nagy Éva önzetlen segítségét.

Egyed Emese

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.