0 0
Read Time:1 Minute, 33 Second

Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt választotta elnökévé első, Székelykeresztúron megrendezett országos küldöttgyűlésén szombaton az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – jelentette be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziója nyomán létrejött politikai szervezet

Ugyanakkor elfogadták az EMSZ új jelképét, amely egy piros-fekete korongra helyezett ezüst színű, nyolcágú csillagból és félholdból áll.

A házigazda Koncz Hunor-János, Székelykeresztúr polgármesterének köszöntője után Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott videóüzenetben szóltak a jelenlevőkhöz. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Györgyi Attila EMSZ-küldött olvasta fel.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az EMSZ küldöttgyűlését köszöntő videoüzenetében arról beszélt, hogy szükség van az EMSZ elkötelezettségére, ugyanakkor fontos a kompromisszumot kereső erdélyi magyar politikai erőkkel és a román partnerekkel is folytatni az együttműködést.

Szili Katalin videóüzenetében kifejtette: továbbra is képviselni kell azt, ami a szülőföldön maradást, -élést és boldogulást biztosítja. „Most még fontosabb az együttműködés, hiszen a mostani időkben két dolog még fontosabbá vált számunkra, ez pedig a béke és a biztonság.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke „az egységes nemzeti oldal” létrejötteként üdvözölte az EMNP és MPP fúzióját. „Egyedül mi vagyunk azok, akik a plurális demokrácia és közösségi nemzeti jogaink, a magyar önrendelkezés ügye mellett következetesen és megalkuvás nélkül kiállunk” – fogalmazott a küldötteknek eljuttatott üdvözletében az EMNT elnöke.

Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt a maga résézről kifejtette: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnökévé választottak, hiszen bizalmat kaptam a küldöttek elsöprő többségétől. Ez a jó érzés azonban csak rövid ideig tart, a következő gondolatom ugyanis a felelősség és a munka” – fogalmazott lapunknak Zakariás Zoltán a tisztújító ülés után adott rövid interjúban. Mint mondta, folytatni szeretné annak a csapatnak a munkáját, amely az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) hivatalos fúzióját követően dolgozott a mostani kongresszust megelőző időszakban.

Forrás: szekelyhon.ro

Foto: Szatmar.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.