Interjú Borbély László RMDSZ-képviselővel
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International (AI), éves jelentese szerint Magyarország utasította vissza a leginkább, hogy bekapcsolódjon a menekültválság európai
ŞTIRI FĂRĂ FRONTIERE
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International (AI), éves jelentese szerint Magyarország utasította vissza a leginkább, hogy bekapcsolódjon a menekültválság európai
Közleményben bírálta a líbiai egységkormány külügyminisztériuma Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a felvetését, hogy az észak-afrikai ország tengerpartjánál hozzanak létre egy”gigantikus menekültvárost”, ahová “vissza
A Marosvásárhelyi Bíróság eltörölte azt a 6000 lejes bírságot, amellyel a marosvásárhelyi csendőrség a székely szabadság napján tartott felvonulás és tiltakozás önkéntes rendfenntartóinak
Az Európai Unió luxemburgi Törvényszéke nemrég tárgyalta a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés fellebbezését, amelyet azt követően nyújtottak be a kezdeményezők, hogy az
Hétfőn összeül a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, hogy tájékozódjon a budapesti Teréz körúti robbanás körülményeiről. A kormány „mindenkitől felelősségteljes magatartást kér”. A két egyenruhás
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 15 udvarhelyszéki polgármestere írta alá azt a beadványt, amelyben sérelmezik, hogy az RMDSZ a Magyar Polgári Pártnak
Sérelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy Nagyvárad liberális városvezetése nem az RMDSZ, hanem a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi vezetőivel konzultált
Temesváron szeptember 30-a és október 2-a között első alkalommal szervezik meg a Temesvári Magyar Napokat. A Temesvári Magyar Napok kezdeményezője Tamás Péter, Magyarország
“Az olyanokat, mint Magyarország, akik háborús menekültek ellen kerítéseket építenek, vagy a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozzák, ideiglenesen, vagy szükség esetén örökre
Kétnapos székelyföldi látogatásra érkezett hétfőn Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete. A nagykövet hétfőn Jean-Adrian Andrei prefektussal, utána Borboly